Riehen Mikulása
A Providentia Idősek Központjának tagjai idén is, ahogy minden évben, megtartották Mikulásváró ünnepüket december 4-én. Már két héttel korábban lázasan készülődtünk Mészáros Zsófia programvezetőnk segítségével a hagyományos bábjátékunkra, hogy unokáinkat, dédunokáinkat megörvendeztethessük. Az idősek központjának 12 éves múltja alatt sok unokánk, dédunokánk született, a programból sok gyerek kinőtt és sok gyerek jött a helyébe. Ugyanakkor a bábjátékkal a Riehen Egyesület tagságának gyerekeit, unokáit is szerettük volna megörvendeztetni.
Az ünnepséget Mészáros Zsófia programvezető nyitotta meg köszöntőjével a zsúfolásig megtelt nagyterem közönsége előtt, majd kezdődött a bábelőadás, amelynek megvalósításában részt vevő idősek életkora 70 és 90 év között változott. A sok kisgyereknek nagyon tetszett a bábozás, a függöny mögött is hallottuk a kacagásukat. Még nagyobb volt az örömük, amikor a bábjáték végére betoppant a Mikulás. Hatalmas zsákjából szétosztotta ajándékait.
Ezúton szeretnénk megköszönni a svájci Pro Csík Alapítványnak, valamint a csíkszeredai Riehen Egyesületnek a támogatását és mindazoknak a segítségét, akik hozzájárultak, hogy ezzel az ünnepséggel örömet szerezzünk pici unokáinknak, dédunokáinknak.
Keresztes Borbála, a Providentia Idősek Központjának alapító tagja