Hirdetés

Rezesbandák találkoztak Parajdon

HN-információ
Igazi fesztiválhangulat volt tegnap Parajdon, ugyanis 42. alkalommal szervezték meg a Zúg a fenyves nevet viselő rezesbanda-találkozót. Idén négy csapat lépett színpadra. Az eseménynek nagy hagyománya van a községben, tavaly azonban a világjárvány miatt elmaradt a rendezvény. Felvonulással kezdődött tegnap Parajdon a 42. Zúg a Fenyves Rezesbanda-találkozó. A részt vevő fúvósok a polgármesteri hivatal udvarán gyülekeztek, majd átvonultak a központi parkba, az esemény helyszínére. A felvonulást a helyiek a járdákról, házak ablakából követték fi gyelemmel, tapssal bátorítva, jutalmazva a fúvósokat. A rezesbanda-találkozón idén négy csapat vett részt, többek között az alsósófalvi fúvósok, a Székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar, valamint a házigazdák két csapata: a parajdi felnőtt, illetve ifj úsági fúvószenekar. Az ünnepélyes felvonulást követően a csapatok közös előadásában hallgathatta a közönség a magyar, illetve a székely himnuszt. Az ünneplőket elsőként Nyágrus László, Parajd község polgármestere köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy egy év kihagyás után ismét együtt ünnepelhetnek. – A fúvós hangszerek hangja hallatán mindig különös érzés tölt el, amely fület gyönyörködtető és lelket simogató egyben. Egy fúvószenekarban az egyéni teljesítményeken túl a csapat összhangja a legfontosabb, hiszen csak így, közösen, összefogva érhetnek el sikereket, akárcsak az élet más területén – fogalmazott ünnepi beszédében az elöljáró. Ugyanakkor köszönetét is kifejezte a fúvószenekarok vezetőinek, hogy időt és energiát nem kímélve összetartják a csoportokat, előadásaikkal pedig emelik az ünnepek színvonalát. Végezetül azt kívánta a jelen lévő rezesbandáknak, hogy folytassák tevékenységüket, annak érdekében, hogy évtizedek, évszázadok múlva is legyenek hasonló fúvósmozgalmak. Az eseményen jelen volt Antal István Lóránt szenátor is, aki ünnepi beszédében szintén az együttlét fontosságát hangsúlyozta, a közel másfél évig tartó bezártság, elszigeteltség után. Ugyanakkor azt is közölte, hogy tizenhét évig ő is aktívan zenélt, ám ma már másfajta elfoglaltságai miatt erre nincs lehetősége. Méltatta továbbá a zenekarok munkáját. – Kevesen tudják, hogy ahhoz, hogy egy zenekar megszólaljon, egységes, csengő hangja legyen, mennyi munka áll annak hátterében, mennyit kell azért dolgozni, gyakorolni. Azt gondolom, hogy zene nélkül nincs élet, minden közösségnek szüksége van rá, szüksége van saját rezesbandáira, hiszen, ha szomorúak, ha vidámak vagyunk, a zene mindig segít – mondta a szenátor. Antal István Lóránt megköszönte a meghívást, végül pedig gratulációját is kifejezte a helyieknek, hogy nem mondtak le a találkozó megszervezéséről, hiszen a közösségi élet fontos része a találkozás, az együttlét, a közös ünneplés – zárta gondolatait a politikus. A köszöntők sorát Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke folytatta. A csapatmunka fontosságára tért ki beszédében. – A fúvósok egyforma öltözete is azt üzeni, hogy összetartoznak, egy csapatot alkotnak. A csapatnak pedig az az erőssége, hogy az egyéni hiányosságokat minimalizálja, az egyéni erősségeket pedig összeadva felerősíti. Mi mindannyian, ez a közösség, akik székelyek, magyarok vagyunk, mind egy csapathoz tartozunk, egy közösségnek a tagjai vagyunk – emelte ki a megyei önkormányzat alelnöke. Az ünnepi beszédeket követően a Szász János egykori karnagy emlékének adózva, megkoszorúzták kopjafáját. Az emlékezés virágainak elhelyezése után a jókedv és a zene vette át a főszerepet a parkban. Elsőként a házigazdák felnőtt zenekara lépett színpadra, Szekeres Elek karnagy vezetésével. Őket a Parajdi Ifjúsági Fúvószenekar követte Molnár Andor karmester irányításával, majd a Székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar előadását hallgathatták a jelenlévők. A népes csapatot Nagy Levente karnagy vezette. A rezesbandák fellépése az alsósófalviak előadásával zárult, őket is Molnár Andor karnagy irányította. Az előadások alatt gyerekprogramok is zajlottak, légvár, ugrálók, valamint arcfestés várta a legkisebbeket. A késő délutáni órákban kulturális műsorokkal szórakoztatták a közönséget, az estét könnyűzenei koncertek zárták.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!