Rendhagyó tevékenységek a Grundban

Idén is folytatja sokszínű tevékenységét a gyergyóújfalvi Grund Ifjúsági Ház. A helyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézménynél a Somfa Egyesület kínál változatos programokat különböző korosztályoknak.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc
Rendhagyó tevékenységek a Grundban
Népszerű fejlesztő gyakorlatok Gyergyóújfaluban Fotó: Grund Ifjúsági Ház

Gügyögő foglalkozások, gyermekjóga, román kommunikációs tanfolyamok, nyári táborok, vakációs tevékenységek, ünnepekhez kötődő gyermekprogramok színesítik a két évvel ezelőtt indult gyergyóújfalvi Grund Ifjúsági Ház programjait.
– Az egyesületünk célja, hogy minél több hasznos tevékenységgel, foglalkozással töltsük meg a teret, figyelembe véve a beérkező igényeket is – mondta el érdeklődésünkre Deák Kinga, a Somfa Egyesület vezetője.
Az ifjúsági házban hetente tartanak Gügyögő foglalkozásokat két korosztálynak, a 7–14 hónaposoknak, valamint a 15 hó és 3 év közötti kicsiknek, az életkoruknak megfelelő fejlesztő-játékos tevékenységgel. Egy évvel ezelőtt indult, rendkívül népszerű és a térségben egyedülálló a gyermekjóga foglalkozás, amelyet óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek kínálnak.
– A mesealapú foglalkozásokon megszemélyesítünk érzelmeket, állatokat, tárgyakat, emellett szükség szerint tematizálni tudjuk az órákat, hogy szorongáscsökkentő, bátorító vagy boldogságot hozó pozíciókkal tegyünk a gyermekek lelki egészségéért. Iskoláskorú gyermekek esetében már elmondjuk a mozdulatok jelentőségét, tudatosítjuk azok szerepét és légzésgyakorlatokat is végzünk. Ezek könnyen elsajátíthatók és alkalmazhatók egy-egy stresszes iskolai helyzetben – ismertette a gyermekjógával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Deák Kinga oktató. 
A ház programjai novemberben a Pethő-módszeren alapuló szűrővizsgálattal és fejlesztéssel bővültek: Böjte Erika konduktor kéthetente jön a településre, hogy munkája által segítse a központi idegrendszeri sérüléssel élő csecsemők, gyermekek és idősek felépülését, teljesebb életét. 
A pedagógusként és lelki gondozóként is dolgozó szakember elmondta: a szűrővizsgálatra már az első alkalommal kilenc személy jelentkezett, ami nagy áttörés, hiszen a térségben kevéssé ismert és alkalmazott a konduktív pedagógia módszere.
– A minden funkcióra kiható, aktív tanuláson alapuló módszer minden szinten foglalkozik a beteggel, a finommotorikától a nagymozgásig, a beszédtől a tanulásig, a lelkiállapottól a testi tünetekig, magában foglalva a személyiségfejlesztést is. A központi idegrendszer sérülése esetében az önálló életvitelre fókuszálunk, arra, hogy minden funkciót újra működtessünk a sérültséghez képest, és visszaintegráljuk a beteget a társadalomba – vázolta a módszer alapjait Böjte Erika.
Hozzátette: a szűrővizsgálatra érkezők köre nagyon széles, újszülöttkori rendellenes fejlődés, autizmus spektrumzavar, stroke, szklerózis multiplex és Parkinson-kór, illetve ezek fiatal felnőttkori esetei kapcsán keresik meg. A hosszú távú fejlesztést mindig utánkövetés, illetve az érintett családjával való kapcsolattartás jellemzi. A szűrővizsgálatokra kéthetente, az ifjúsági ház székhelyén lehet jelentkezni. 
A gyergyóújfalvi közösségi központban legközelebb a farsangot ünneplő eseményre készülnek; a következő tanévtől, elegendő jelentkező esetén szeretnék újraindítani az afterscool-tevékenységet is, tudtuk meg Deák Kingától. 

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!