Hirdetés

Rekordrészvétel, színvonalas produkciók

HN-információ
Rekordszámú résztvevővel zajlik a XX. Fától fáig, verstől versig országos Kányádi Sándor Versmondó Verseny. A diákok az ország tizenhárom megyéjéből jelentkeztek, de magyarországi, sőt tengerentúli versenyzők is vannak. A résztvevőknek a szavalás mellett kreativitásukat is volt lehetőségük bemutatni. A zsűri megkezdte a munkát, május 11-én fognak eredményt hirdetni. Utolsó szakaszához érkezett a XX. Fától fáig, verstől versig országos Kányádi Sándor Versmondó Verseny. A jelentkezési határidő véget ért, a beérkezett videókat feldolgozták, jelenleg ott tartanak, hogy a zsűri megkezdte a munkát – avatott be a részletekbe Bálint Hajnal, a nagygalambfalvi Kányádi Sándor Általános Iskola igazgatója. Megítélése szerint eddig várakozáson felüli eredményeket ért el a jubileumi szavalóverseny, amelyet idén harmadik alkalommal szerveztek meg online. – Bár az elején tartottunk attól, hogy a diákok körében esetleg unalmassá válik, hogy idén már harmadjára lesz online a vetélkedő, ez szerencsére nem így alakult, és az országos rangra emelésnek is köszönhetően az előzetes várakozásokhoz képest többen jelentkeztek. – Tavalyhoz képest százötvennel többen küldtek be videót, így ötszáznegyvenegy versenyzőnk van idén – ismertette Bálint Hajnal igazgató. Elmondta: ez a szám is azt tükrözi, hogy nagyon népszerű a versmondó verseny, hiszen az iskolákban sok helyen előválogatásokat tartottak, és csak a legjobbak videóit küldték el, mert osztályonként csak egy tanuló videóját fogadták. Ugyanakkor az elmúlt napokban elkezdték közzétenni a versenyzők videóit az oktatási intézmény közösségi oldalán, amelyek egységes, új arculatot kaptak. Itt bárki megtekintheti a versenyzőket, meghallgathatja szavalataikat. Versenyzők határokon innen és túlról Bálint Hajnal szerint a versmondó verseny országos rangra emelésének is köszönhető, hogy idén az ország tizenhárom megyéjéből jelentkeztek diákok. Hargita megye az élen jár a versenyzők számát illetően, a résztvevők jóval több mint felét teszik ki a megyebeli diákok. Mellettük azonban Arad, Bihar, Brassó, Kolozs, Kovászna, Hunyad, Maros, Szeben, Szatmár, Szilágy, Máramaros és Temes megyéből is érkeztek videók. Utóbbi két megyéből első alkalommal vannak versenyzők – részletezte az igazgatónő. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy határokon túlról is vannak versenyzőik. A magyarországi mikerpércsi Hunyadi János Általános Iskola – a nagygalambfalvi oktatási intézmény testvériskolája – diákjai is beneveztek nyolcan, illetve a kaliforniai Kányádi Sándor hétvégi magyar iskolából is jelentkezett hat gyerek a versmondó versenyre. – Miután a tavaly ősszel mi is felvettük Kányádi Sándor nevét, a Kaliforniában működő szintén Kányádi Sándor nevét viselő hétvégi magyar iskola vezetői felvették velünk a kapcsolatot és testvérkapcsolati viszonyt kezdeményeztek, így idén újdonságként a tengerentúlról is lesznek versenyzőink – mondta Bálint Hajnal. Népszerű versek Idén is, akárcsak az elmúlt években, vannak közkedvelt versek, amelyekkel gyakran találkoztak a videókban. A leggyakrabban szavalt költemény ezúttal A tavon című vers volt, ezt huszonketten választották. A népszerűségi lista második helyén a Nyergestető című vers áll, húsz szavalattal, a harmadik helyen A kicsi faluból való vers végzett, amelyet tizennyolc versenyző szavalt. Népszerűek volt továbbá a Hallgat az erdő, Az okos kos és a Tűvé tevő című versek is. Ezen kívül idén több olyan vers is elhangzott, amelyeket idáig egyáltalán nem szavaltak. Kiváló felvételek a rendhagyó kategóriában Bár a versmondó versenyt rendszerint előkészítőtől nyolcadik osztályos diákoknak hirdetik meg, idén a jubileum alkalmából egy különkategóriát is meghirdettek Kányádi szabadon címmel. Ide előkészítőtől egészen tizenkettedik osztályig csapatok jelentkezését várták, akik tetszés szerint dolgozhattak fel és adhattak elő egy Kányádi Sándor-verset. Zsidó Annamária, a Kányádi Sándor Általános Iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára elmondta, ez lett a legnépszerűbb kategória idén, hiszen 85 felvétel érkezett be. – El vagyunk ragadtatva ezektől a felvételektől, annyi szép produkció, összeállítás érkezett. Célunk az volt, hogy megmozgassuk a diákok, pedagógusok fantáziáját, együtt munkálkodásra buzdítsuk, és úgy vélem, ezt sikerült is – fogalmazott Zsidó Annamária. Zenés-táncos felvételek, dramatizálás, rajzos produkciók és számtalan egyedi megoldás született, így valóban színes, változatos lett az ebben a kategóriában beküldött felvételek kínálata – ismertette. Hozzátette: eredeti terveik szerint csak különdíjjal akarták jutalmazni ennek a kategóriának a legjobbjait, de annyi színvonalas alkotás érkezett be, hogy utólag engedélyeztették ennek a kategóriának is a díjazását. Így országos versenyként kicsik és nagyon külön, első, második, harmadik díjban, illetve dicséretben részesülnek a Kányádi szabadon kategóriában is. A versenyzők legjobbjai a tanügyminisztérium által kibocsátott oklevélben és értékes jutalmakban részesülnek majd. Zsidó Annamáriától azt is megtudtuk, hogy a szervezők fontolóra veszik, újragondolják, hogyan lehet átmenteni ezt a kategóriát is a jövőbeni versmondó versenyekre. Más megyéből is érkeztek zsűritagok A XX. Fától fáig, verstől versig országos Kányádi Sándor Versmondó Verseny fővédnöke idén László Noémi költő, a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok főszerkesztője, a zsűri elnöke Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő, az ügyvezető elnök Nagy Apollónia minisztériumi tanácsos. Zsidó Annamária elmondta: nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak Hargita megyéből legyenek idén zsűritagok, hanem más megyékből is, így pedagógusokat, költőket, színművészeket, újságírókat szólítottak meg, akik eleget is tettek felkérésüknek. A Kányádi szabadon kategória értékelésére pedig zenészeket, előadóművészeket is felkértek. – Nagyon színes a paletta, húszfős csapat állt össze, akik négyfős csoportokra osztva végzik az értékeléseket. Elkezdődött a munkájuk, megtekintik a videókat, minden csoportnak kijelölték, hogy melyik évfolyamokat értékeli. Minden korosztályt külön díjazunk – részletezte Zsidó Annamária. A versmondó verseny eredményhirdetésére május 11-én, 20 órától kerül sor egy videófelvételen, amelyet a világhálón, az iskola közösségi oldalán tesznek közzé. A diákokat évfolyamonként értékelik, első, második, harmadik és különdíjakat osztanak, valamint dicséretben is részesítik a versenyzőket. A legjobbakat az értékes könyvjutalmak mellett számtalan ajándékutalvánnyal is díjazzák. A díjazottak jutalmukat postán kapják majd meg. Zsidó Annamária ugyanakkor kifejtette: öröm számukra, hogy évrőlc évre bővül a támogatók sora, így a színvonalas előadásokat értékes díjakkal tudják jutalmazni.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!