Hirdetés

Regrutabállal készülnek az elődöntőre

HN-információ
Bekerült a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny elődöntőjébe a gyimesi Tatrospart Néptánccsoport. A hat párból álló tánckar már július óta gyakorol, hogy méltóképpen képviselje szülőföldjét a december 8-i élő adásban. A Gyimes-völgye települései – Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk – tánccsoportjaiból verbuválódott a Tatrospart Néptánccsoport, hogy mutassa be a Fölszállott a páva tehetségkutató idénre meghirdetett mikházi területi válogatóján népi hagyatékát. A tizenkét fiatalból, tehát hat párból álló tánccsoport lassú magyaros és kerekes gyorscsárdás táncokkal lépett a területi válogató zsűrije elé, előadásuk annyira meggyőző volt, hogy lehetőséget kaptak arra, hogy élő adásban is bemutatkozzanak a tehetségkutató elődöntőjében, december 8-án. – Júliusban volt a területi válogató, azóta hetente próbálunk és készülünk az elődöntőre. Kaptunk egy mentort is Fitos Dezső személyében, ő kétszer volt nálunk, hogy segítsen a koreográfia összeállításában – tudtuk meg Prezsmer Fülöptől, a Tatrospart Néptánccsoport tagjától. A tánccsoport egy regrutabál, vagyis katonabál hangulatát idézi majd meg az elődöntőben, nemcsak a mulatságra jellemző táncrendekkel, hanem katonanótáival együtt. – A tehetségkutató szabályzata szerint legtöbb 4 és fél perc lehet a műsorunk, ez idő alatt kell meggyőznünk a zsűrit tehetségünkről. Rajtunk kívül egy öttagú kalotaszegi legényes csoport jutott be a tehetségkutató együtteseknek meghirdetett kategóriájába – tette hozzá Prezsmer. December 8-án tehát élőben fellép a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny elődöntőjében a Tatrospart Néptánccsoport, tagjaik között állattenyésztő, egyetemista és tanárember is akad, céljuk azonban közös: széles körben szeretnék megismertetni népi kultúrájukat és felidézni elfeledett hagyományaikat. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!