tiszta égbolt
Quo vadis, önkormányzatiság?
Év végi, értékelő jellegű penzumaként a legtöbb romániai magyar publicista nem mulasztotta el leírni, hogy 2015 nem volt kedvező esztendő a hazai magyar kisebbség számára. Kevés előrelépés mellett sokkal inkább a masszív visszarendeződés nyomta rá a bélyegét az elmúlt évre, a közhangulatot a szarkazmustól a pofátlanságig terjedő epizódok, erkölcsi-etikai szempontból megkérdőjelezhető cselekedetek, jog- és szabadságkorlátozásként megélt incidensek befolyásolták. E tekintetben jobbára azonos véleményt fogalmaztak meg a romániai magyar politikusok és a három hazai magyar párt vezetői, de Magyarország miniszterelnök-helyettese is a magyar–román viszony megromlásáról beszélt mind államközi szinten, mind a román politikai elit és az erdélyi magyarság között. A magyar–román államközi viszony romlására számítani lehetett, a Ponta-féle baloldali kormánynak nem volt igazán érdeke az Orbán-féle jobboldali kormánnyal szorosabb viszonyt kialakítani – Semjén Zsolt ezt a kapcsolatok tudatos rombolásnak nevezte –, és az európai és világpolitikai, nagy súlyú események is más-más pályára terelték a két ország külpolitikai törekvéseit. Az, hogy a bukaresti politikai elit és a magyar kisebbség kapcsolatában szintén jelentős mértékű visszarendeződés volt tapasztalható 2015-ben, részben az idei, választási év kivetülése, részben pedig… – nos, abba nem is jó belegondolni.
De ha nem akarunk brüsszeli vagy bukaresti horizontokat pásztázni – itthon sem mentek jól a dolgok 2015-ben. Hogy a Hargita megyei városoknál maradjunk, a legtöbb esetben a tavalyi nem a tervezés, építkezés, megvalósítás, legfeljebb a konzerválás és időre játszás éve volt, ami megtorpanást jelentett a korábbi évek viszonylagos – érzékelhető – lendületéhez mérten, és ezt be nem fejezett vagy el sem kezdett munkálatok, illetve a politikusok, közszférai szereplők és a lakosság által egyaránt érzett elbizonytalanodás, reményvesztettség jelzi. Ebben nyilván nagy szerepe volt annak, hogy két nagyváros polgármestere – korábban pedig a megyei tanács elnöke – ellen eljárást kezdeményezett a korrupció elleni ügyészség. Lapunk hagyományainak megfelelően év elején értékelő jellegű beszélgetéseket kezdeményezünk a települések és egyes intézmények vezetőivel. A polgármesterek szinte kivétel nélkül fel tudnak mutatni valamilyen megvalósítást, de jelzik, hogy munkájukban akadályoztatva, esetleg ellehetetlenítve érzik magukat. Egyrészt a szakemberhiány miatt, amit a felelősséggel nem arányos bérezéssel magyaráznak, másrészt a bürokrácia okán, harmadrészt azért, mert a polgármesteri hivatalok munkatársai félnek a súlyos szankciókat vonzó tévedések lehetőségétől. Ami nyilván igaz, és emberi szempontból érthető is – még akkor is, ha az egyértelműen nem vonzó és nem kielégítő bérezés a versenyszférai bérekkel összehasonlítva nem is tűnik olyan rossznak, és még akkor is, ha sok polgármesteri hivatal mellett tanácsadói cégek működnek, jelentős összegeket inkasszálva a hivatal tanácstalanságán.
Az igazi baj azonban nem ez, hanem hogy hónapokkal a helyhatósági választások előtt nem tudni, hol ki indul majd a polgármesteri székekért, és milyen csapattal látná vállalhatónak a következő mandátumot. Lapunknak több polgármester is jelezte már, hogy ez az önkormányzati munka nem az, amelyben ő hisz, ezért – és feltehetően egyéb okok miatt is – nem kívánja folytatni. És számuk – kövessék a sajtót – hamarosan növekedni fog. Nem arról van szó, hogy Józsi bácsi nem tudja, kire fog majd szavazni, hanem arról, hogy jelöltállító mechanizmusok előtt sem világos, kire bízhatnák az önkormányzatok vezetését. Úgy tűnik, az autonómiaharc zászlaja alatt közösségi szinten elsiklunk afelett, mennyire fontos a működő önkormányzat, az öntudatos, emblematikus, tervezni akaró és tudó vezető a közösségek élén – pedig ha mindmáig történtek konkrét lépések a cél érdekében, azok helyi, települési szinten történtek.
A jelenlegi önkormányzati vezetők kénytelenek voltak felismerni, hogy a helyzet nem az önkormányzatiságnak, az önkormányzati gondolkodásnak kedvez – ha másként nem ment, akkor erre figyelmeztette őket a Romániában bevezetett másodlagos igazságszolgáltatás, valamelyik hárombetűs szervezet. A 2016-ban mandátumhoz jutó vezetőknek azt kellene felismerni, hogy lehet értelme a munkájuknak, és ez nem abban mérhető, hogy nem viszi el őket egy csendőrségi furgon – de ebben csak a közösség erősítheti meg őket. Kérdés, hogy lesz-e erre erőnk, igyekezetünk, civil bátorságunk, akaratunk. Az már egyértelmű, hogy a magyar kisebbség előtt 2016-ban nem áll majd a céljai felé vezető kövezett út, de még az eddigi ösvények is tilalmassá válhatnak. Meg kell tanulnunk újakat felfedezni – ha nincs más út, a patak jegén is lehet menni.
Burus János Botond
.jpg)