Hirdetés

Programokban gazdag év végén

HN-információ
Jelentős részt vállaltak a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának kivitelezésében, továbbvitték hagyományos szakmai programjaikat, együttműködéseket építettek ki – programokban gazdag, szakmai elégtételeket is hozó esztendőn van túl a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Burus-Siklódi Botond elnökkel vettük számba a szövetség 2018-as évét. – A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program minden bizonnyal a legnagyobb feladat volt 2018-ra az RMPSZ számára. Hol tartanak most a program célkitűzéseinek meg­valósításaival? – Sűrű évünk volt, de erre már tavaly ősszel rástartoltunk, hisz az óvodafejlesztési program nagyon komplex és sokkal másabb, mint a korábban végzett munkánk. Nemcsak szakmai programokra terjed ki, hanem infrastrukturális fejlesztésekre is. Ez teljesen átalakította a mindennapjainkat, de most már úgy tűnik, hogy eléggé olajozottan működik. A program keretében három nagy területen vannak vállalásaink: infrastrukturális fejlesztések tartoznak hozzánk – zöldmezős beruházástól kezdve átalakításokig, bővítésekig, felújításokig – továbbá a játszóterek kialakítása, eszközfejlesztés és a szakmai fejlesztési program. Az infrastrukturális fejlesztések terén 19 olyan objektum van, ahol valamilyen szintű beruházásra kerül sor. Vannak kisebb beavatkozást igénylő helyszínek, ahol többnyire már végeztünk is, például nyílászáró- vagy padlócsere, esetleg belső felújítás, az igényeknek megfelelően. A bővítések már nagyobb volumenű munkák, de azokkal is nagyjából a befejezéshez közeledünk. Ott vannak még tennivalóink, amely beruházások engedélykötelesek voltak. És van öt olyan helyszínünk, ahol bővítések, átalakítások folynak, de amelyek nagyságrendileg akár zöldmezős beruházásnak is tekinthetők. Vannak továbbá olyan beruházások, ahol még csak a munkálatok legelején tartunk, ezek azok, ahol teljesen új óvoda és bölcsőde épül. Négy ilyen helyszínünk van, ebből három Moldvában, egy pedig Maroshévízen. Az óvodafejlesztési program keretében a játszótér-telepítésre a pedagógusszövetség kapta a megbízást, és összesen 223 játszóteret fogunk létesíteni Romániában, azokon a helyszíneken is, ahol egyházi beruházású óvodák, bölcsődék épülnek. Azt reméljük, hogy a játszótereinket már 2019 júniusáig kivitelezzük, de ez attól is függ, hogy az önkormányzataink milyen gyorsan adják ki az építkezési engedélyeket. Nyilván, ezt nagyban befolyásolja az, hogy mennyire tiszták a tulajdonviszonyok. [caption id="attachment_81971" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: László F. Csaba[/caption] És ott van a szakmai pillér is, ami miatt mi elsősorban részt vettünk és részt veszünk a továbbiakban is ebben a programban. Az óvodai szintű oktatás Romániában sok tekintetben az oktatási rendszer mostohagyermekeként volt kezelve, a nem kötelező oktatási szintek közé tartozik, de mi nagy fontosságot tulajdonítunk neki. Ezért is örültünk annak, hogy az óvónők testületei részéről nagy érdeklődés volt a szakmai program iránt. Azzal kezdtük, hogy 2017 februárjában széles körű szakmai gréniumon körvonalaztuk és megalapoztuk a továbbképzések területét, három akkreditálandó képzést azonosítottunk be. Ezek közül kettőt sikerült is akkreditáltatni és lebonyolítani. A harmadik folyamatban van: ez a tantervi, tantárgyi feltételeknek való megfelelést és ennek a munkának a megújítását célozza, hisz jelenleg romániai szinten még nincs elfogadva az óvodai nevelés tanterve. A két akkreditált képzés egyike a hagyományőrzés területére terjedt ki és hatvanórás továbbképzést jelentett, amely iránt nagyon nagy volt az érdeklődés: több mint 1500 résztvevővel bonyolítottuk le. A másik a differenciált oktatás területéről szólt, ez negyvenórás továbbképzés volt és több mint 1000 résztvevővel zajlott. A célunk az volt, hogy a 2300 aktív óvodapedagógusunknak esélyt teremtsünk arra, hogy valamelyik programunkon részt vegyen, és mintegy 70-80 százalékuk ezt meg is tette. Ez a pedagógustársadalom egy szegmensére koncentrálva nagyon szép arány, a program méreteiben és mutatóiban is példátlan volt. Nagyon sok hálás hangvételű visszajelzést is kaptunk. A szakmai pillér keretében a program része módszertani csomagok összeállítása és ezek eljuttatása minden óvodába. Ugyanakkor a szakmai programnak volt központi eleme is: az egész Kárpát-medence területéről budapesti kollégák szervezésében a pedagógusok részt vettek öt programelemen, a tanultakat pedig itthon sokszorosítani tudták. – Lebonyolították idén is a szintén a magyar kormány által finanszírozott Szülőföldön magyarul programot... – Ez már egészen gördülékenyen zajlik. Annak idején nagy változás volt, hogy a kifizetések nem postai úton jutnak el a támogatottakhoz, hanem bankkártyára utalja azokat az OTP Bank. Amint a banki rendszer szigorúsága azt megköveteli, sok esetben vannak rendezendő dolgok, de azért van az irodánk, hogy ebben a közvetítő szerepet felvállalja. A problémás esetek sokszor kicsit elhúzódni látszanak, de minden esetben megoldódnak. A kifizetések december végére már az idén először pályázók esetében is meg kell történjenek, ezután az esetleges adminisztratív problémák megoldása marad hátra. – Hogyan alakul a pályázók száma a Szülőföldön magyarul programban? – Sajnos évente csökkenést tapasztalunk, fokozatosan ezres nagyságrenddel kevesebb az igénylő. Annak idején, 2011-ben, amikor átvettük a program lebonyolítását, még 160 ezer körül volt az igénylők és a kifizetésre kerülő támogatások száma, most már sajnos 150 ezer alatt tartunk az idei kifizetések számával. Ez összefügg a demográfiai mutatókkal is, de elképzelhető, hogy nemcsak ez alakítja ezt a változást. Bár az iskolai beiratkozási számok is nagyjából ezt a trendet követik. – A hagyományos szakmai programjaikat idén is megszervezték... – A régi és jól bejáratott programjainkra menetrend szerint számíthatnak a kollégák. Ilyenek az évközi továbbképzések és a Bolyai Nyári Akadémia is. A négy módszertani központunkból három teljes lendülettel működik: a szovátai most felújítási munkálat miatt szünetelteti a programjait, ott jövőre megújult környezetre, de megújult programokra is számíthatunk. A partiumi, a Közép-erdélyi, valamint a csíkszeredai (a csángó és a bukaresti kollégákra is odafigyelő) központunk pedig elég gazdag ajánlattal állt a pedagógusok rendelekézésére. Ezenkívül a Bolyai Nyári Akadémia már a maga megszokott rendszerességével és tematizálásával zajlott, a különböző érdeklődési körű pedagógus kollégáknak továbbra is szeretnénk ezt működtetni, az újítás, jobbítás szándékával is. A testvérszervezeteink, a Kárpát-medencei pedagógusszervezetek által szervezett akadémiákat is igyekszünk támogatni és ott voltak az anyagországi továbbképzések is, amelyet a szövetségünk szervez anyagországi helyszíneken, ottani szolgáltatókkal. Az oktatási központjaink egyéb szolgáltatásokkal is a pedagógusok rendelkezésére álltak, ilyen például a könyvtári szolgálat. Ez átalakulóban van, egyre inkább az online szolgáltatásokat igénylik a kollégák, de egy-egy vizsgára való készülés időszakában azért még gyakrabban kölcsönöznek. Fontosnak tartom kiemelni a kapcsolatépítő munkánkat is. Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektettünk a korábbiakban már jól bejáratott szakmai együttműködések építésére. Együttműködési megállapodásra jutottunk az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel, szakmai programjaink Kárpát-medencei koordinálása tekintetében továbbra is erősítjük az együttműködést a Külhoni Magyar Oktatási Tanács keretében, és a Nemzeti Pedagógus Karral is igyekszünk Kárpát-medencei szintű szakmai integrációt megvalósítani. A romániai szakmai érdekvédelem érdekében kell együttműködnünk az oktatáspolitikával, a politikai érdekvédelemmel, a szakminisztérium képviseletével és a tanfelügyelőségekkel, úgy gondolom, ezen a téren is tettünk újabb lépéseket ebben az évben, sikerült bővíteni az együttműködési területet. – A csángó oktatási program keretében vannak-e újdonságok? – Ez a program 2012 óta zajlik újra a mi szakmai koordinálásunk alatt. Nagyon sokféle megközelítésben lehet hírt hallani erről, nyilván mindenkit a program iránti féltés és a jobbítás szándéka vezérel, de sokszor tapasztaltunk olyan megnyilvánulásokat is, amelyek nem kimondottan ebbe az irányba mutatnak. De mi ettől eltekintünk és igyekszünk végezni tovább a munkát. Az a célunk, hogy a programot egyre inkább közelítsük az oktatási rendszerhez, és úgy látom, hogy ez egyre sikeresebben valósul meg. Természetesen azt is el kell mondani, hogy a gyermeklétszám csappanása itt is észlelhető. Ez sok esetben összefügg azokkal a demográfiai változásokkal, amelyek azt a régiót méginkább sújtják, például az elvándorlás jelensége. Jelenleg 29 oktatási helyszínünk van, a csíkszeredai bentlakást is beleszámítva. Nemsokára egy új helyszínnel is bővül a program, Bákóban Csaba testvérrel közös megvalósításban egy kollégium kezdi el a működését a román nyelvű oktatásban részt vevő tehetséges, rászoruló gyermekek számára, akik mellett a magyar nyelv oktatására is odafigyelő mentorunk is fog működni. R. Kiss Edit


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!