Ferences ki kicsoda címmel interjúsorozatban mutatkoznak be az Erdélyi Ferences Rendtartomány tagjai. Ezúttal rendhagyó módon vallanak többek között hitükről és a Szent Ferenc-i értékekről. Portik-Lukács Loránddal, a magyarországi Szécsényben élő erdélyi ferences szerzetessel, novícius magiszterrel beszélgettünk. – Ki Portik-Lukács Loránd? – Több gondolat is eszembe jutott ezzel kapcsolatosan. Most csak azt említeném, hogy folyamatosan változóban vagyok. Tehát nem tartom magamat egy kész, megérett, lelkileg teljesen kifejlődött egyénnek, mert folyamatosan vágyakozó lélek vagyok. Vágyakozom Isten után és keresem Őt, illetve próbálom megtalálni a közösségben, a kapcsolatokban, a világban, ott ahol vagyok. Istenkereső ember vagyok. Nyilván mindig gazdagodom Istenben, de folyamatosan az a vágy éltet, hogy mindig többre vagyunk hivatva, mint amink van. – Mikor és hogyan találkozott a Jóistennel? – Mindig vannak olyan pillanatok, amelyek megerősítik az Istennel való kapcsolatomat és a hitemet, amely folyamatosan erősödik. Egy első meghatározó pillanat volt az, amikor a máriaradnai kegytemplomban ministráltam, akkor kezdődött el a hitéletem igazán. Különben mindig utólag fedezem fel, hogy miként is jelent meg Isten az én életemben. Isten mindig megragadott. Egy alkalommal szentmisén voltam, és amikor láttam a papot misézni, megfordult bennem a gondolat, hogy milyen nagyszerű lenne az, amikor én is miséznék. Aztán elcsitult ez a gondolat, majd később Székelyudvarhelyre kerülve, a kollégiumban a ferencesekkel találkozva ott is ilyen tapasztalatszerűen, embereken keresztül kerültem kapcsolatba a Jóistennel, és mindig megragadott. Ilyen élmények sorozata kellett ahhoz, hogy erősödjön a kapcsolatom Istennel, és az élmények sorozata most is folyamatos. A Jóisten mindig kísér és megerősít, és jeleket ad akár a nehézségek idején is. Az egyik ilyen jel az, hogy amikor vívódtam magammal, hogy tényleg a ferences szerzetesi élet-e az én utam, tényleg itt van-e az én helyem, akkor egy alkalommal azt mondtam, adok magamnak két hét gondolkodási időt. Elmentem a dési kolostorba, és ott voltam néhány napig. Amikor úgy gondoltam, hogy a ferencesség nem az én utam, és eldöntöttem, hogy hazamegyek, indulás előtt bementem a kápolnába. Ahogyan haladtam a kápolna felé, az egyik testvér kilépett a szobájából és a kezembe adott egy könyvet. Ez a könyv a sivatagi atyák imádsággal kapcsolatos mondásait, tanításait írja le. Amikor bementem a kápolnába, akkor elkezdtem olvasni, és nagyon megragadott az, amit olvastam. Többek között arról szólt, hogy a szerzetesek hogyan keresték az imádságon keresztül Istent. Úgy döntöttem, hogy amíg ki nem olvasom a könyvet, addig nem megyek haza, maradok Désen. Érdekesség, hogy amit olvastam, azt el is kezdtem gyakorolni, úgy mint a sivatagi atyák. Ezáltal nagyon megerősödött bennem, hogy Isten tényleg működik, és azt éreztem, hogy nekem itt a helyem, itt kell lennem az imában és tovább kell keresnem és erősítenem az Istennel való kapcsolatomat. Aztán itt maradtam a jelölti időre, majd elkezdtem a noviciátust, és közben folyamatosan kerestem a Jóistent. Egyre erősebb volt bennem a vágy a vele való kapcsolatra, és közben egyre több jelt kaptam, megerősödtem az elhatározásomban. Mindezeket megélve, megtapasztalva láttam, hogy a Jóisten teljesen átfogja az én életemet, teljesen velem van. – Miért éppen a ferences szerzetesi hivatást választotta? – Nagyon egyszerű erre a válasz. Azért választottam a ferences szerzetesi hivatást, mert ezzel a lelkiséggel, lelkülettel találkoztam gyermekkoromban, más szerzetesi közösséget nem ismertem. Tapasztalatból ismertem meg Istent és a ferencességet. – Mit csodál Assisi Szent Ferencben? – Mi, ferences szerzetesek Assisi Szent Ferenc szellemiségében, lelkületében Krisztus felé igyekszünk, és amit valójában Szent Ferenc átadott nekünk, az az Isten iránti szeretete. Ez abban mutatkozik meg az ő életében és a mi életünkben is meg kell mutatkozzon, hogy folyamatosan keresi Istent, vágyakozik utána. Szerintem ez az, amit mi kellene tanulnunk tőle. Másrészt olyan ez a Szent Ferenc-i lelkület, hogy bármennyire is gyengék, esendők vagyunk, mégsem tudjuk tönkretenni azt, amit Szent Ferenc megélt, ránk hagyott, mert az a lelkület annyira erős, hogy felemel, magával visz. Az ő lelkületét valóban nem tudjuk teljesen átvenni, megtanulni, de fontos folyamatosan keresni, kutatni azt, hogy ő miként élte meg az Isten iránti szeretetét. Ezt leginkább a tőle ránk maradt imádságok mondásával tudjuk megtenni. – Mi a kedvenc igerészlete? – Az egyik kedvenc igerészletem, amely egyben a szerzetesi jelmondatom is: „Uram, Jézus Krisztus, Dávid fia, könyörülj rajtam.” Ezt a vak koldus kiáltotta Jézusnak. Valahogy én is ennek a felkiáltásnak a mentén akarok Jézusba, Jézushoz kapcsolódni. Egy másik kedvenc igerészletem János evangéliumából van, amikor Jézus azt mondja: „Szeressétek egymást úgy, ahogyan én szerettelek benneteket.” Ezzel a krisztusi szolgálattal szeretnék jelen lenni az emberek között. És ez az igerészlet mindig motivál. Azt gondolom, sosem érem el azt, hogy ugyanúgy tudjak szeretni, mint Jézus, de hiszem azt, hogy mindig lehet jobban szeretni. Ez egy nagyon magas cél. – Ha találkozna Assisi Szent Ferenccel, mit kérdezne tőle? – Nagyon sok kérdést feltennék neki, de leginkább arra volnék kíváncsi, hogy Ő hogyan lenne jelen napjaink világában. Tudjuk, hogy az imádság, meg a Krisztus-követés a mi utunk, de megkérdezném, hogy Ő mit kérne tőlünk. – Vajon mit válaszolna? – Szerintem azt mondaná, hogy imádkozzunk többet, és adjuk át még jobban magunkat Istennek és legyünk nyitottak rá.

Biró István