borús égbolt
Politikai döntés
Ahogy a végéhez közeledett, közeledik az új közszférai egységes bérezési kerettörvény képviselőházi vitája, egyre inkább felerősödtek az az elleni tiltakozások. Az elmúlt hét elején a fővárosban, de az ország számos településén is jó néhány közszférai intézmény alkalmazottai bontakoztattak ki spontán tiltakozási akciókat, szakszervezeti tömörülések szerveztek tüntetéseket. Mindezt annak okán, hogy nem értenek egyet a majdani bérezési törvény egyes előírásaival, azt hangoztatva, hogy a közszféra egyes szegmenseiben foglalkoztatottak számára az hátrányosnak bizonyulhat, nem fognak megszűnni egyes aránytalanságok, illetve az esetleg megszűnők helyébe másabbak „lépnek” stb. stb. Az a furcsa helyzet alakult ki, miszerint egyre többen tiltakoznak azok közül, akik számára állítólag béremelést jelent(het) a majdani törvény, sőt esetenként talán nem is kis arányút. Tehát valami csak nincs rendjén, és nehezen hihető el egyes kormányzati, illetve kormánypárti tisztségviselőknek ama állítása, miszerint igen kis érdekcsoport áll a szakszervezetiek elégedetlenségének hátterében, illetve azok „hergelik” a tömegeket. Egyébként a parlamentben is éles vita bontakozott ki a munkaügyi szakbizottságban, igen eldurvulva a hangnem, el addig, hogy az egyik érdekképviselet jelen levő illetékesét már-már erőszakkal kellett kiutasítani a bizottság üléséről. Úgyszintén heves és parttalan vita alakult ki a kormánykoalíciót alakító pártok és az ellenzéki pártok honatyái között a szakbizottság munkálatai során. (Az RMDSZ-es képviselők nemigen hallatták hangjukat, azaz úgymond távol tartották magukat a vitáktól. Ez a maga nemében már-már semlegesnek mutatkozó viszonyulás kevésbé érthető.) Mindezt tetőzi, hogy a szakelemzők körében is hovatovább fenntartások, kétségek fogalmazódnak meg a kilátásba helyezett béremelések hatásmechanizmusa tekintetében, s azt számításokkal is megpróbálják alátámasztani, akárcsak egyes nemzetközi pénzintézetek. Nem részleteznénk a törvénytervezet körül hovatovább perzselőbbé váló felforrósodott légkört, de nem hagyhatjuk szó nélkül Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter egyik megnyilatkozását (vagy inkább kirohanását). A szakbizottság munkálatai során igen vehemensen, ellentmondást nemigen tűrő, illetve arrogáns hangnemben nyilatkozva egy adott pillanatban a következőket mondotta: „A sztrájkhoz való jog alkotmányos jog. Sztrájkolhatnak. Én azt mondom önöknek, hogy egy olyan politikai döntésről van szó, amelyet a koalícióban hoztunk meg, és az egységes bérezési törvény legalábbis a közigazgatás részében pontosan úgy lesz, ahogy az ismertetésre került”. (Azt nemigen tudjuk értelmezni, hogy mit akart mondani, amikor a „közigazgatás részében” szintagmát használta, de hát ez nem az első nyakatekert miniszteri fogalmazvány. Amúgy a béremelés kapcsán azt is állította, az azt is jelenti, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulásokból több pénz kerül az állami költségvetésbe, márpedig munkaügyi miniszterként illene tudnia, hogy a szóban forgó hozzájárulás nem az állami, hanem a társadalombiztosítási költségvetést illeti meg.) A szemünk a „politikai döntés” szintagmán akadt meg. Sajnos nem az első eset, amikor egy kormánypárt, egy kormánykoalíció vagy éppenséggel egy parlamenti párt a „politikai akarat”, illetve a „politikai döntés” révén, illetve „erejével” próbálja meg leseperni a döntéshozatal asztaláról az észérveket, semmibe venni bizonyos megalapozott és szakmailag alátámasztott érveket, számításokat, az ellenzéki pártokat (s esetenként a szakszervezeti és a szakmai érdekképviseleteket, pártsemleges szaktekintélyeket, valamint másokat) ellenségnek kikiáltani, és légből kapott, minden alapot nélkülöző minősítésekkel megbélyegezni. Nincs rendjén ez, mert ugyan igaz, hogy a demokráciában a többség akarata érvényesül, de nagy baj van akkor, amikor a többség „megteremtőinek”, azaz a szavazóknak jelentős hányada is szembe fordul a politikai hatalommal. Márpedig a jelek szerint úgy tűnik, hogy most ez történik a hazai belpolitikai életben, illetve a törvényhozás berkeiben, amikor is egy olyan jogszabály meghozataláról van szó, amely közvetlenül körülbelül egymillió állampolgárt érinthet, közvetve pedig közel hárommilliót. Túlzás lenne azt állítani, hogy az érintettek mindegyike tiltakozna, kifogásolná a törvénytervezetet, de azt sem lehet elfogadni, hogy az „aranyigazság” ott rejtőzik a miniszter asszony szoknyájának ráncaiban. Annál is inkább nem, mert ő maga is elismerte – a 24. órában –, hogy lehetőséget kell adni a pénzügyminisztériumnak, hogy még egyszer kiszámítsa, szem előtt tartva a szenátusi indítványokat és a képviselőházi szakbizottság indítványait is, a majdani törvény hatásmechanizmusát. Végezetül, de nem utolsósorban van még egy dolog, amit okkal és joggal kifogásolnak a szakszervezetek: ha lesz egy közszférai egységes bérezési törvény, akkor a helyi közigazgatásban miért a „politikai akarat” mentén dől el (igaz, adott minimum és maximum között) egy polgármesteri hivatal vagy helyi közintézmény által foglalkoztatott személy bérszintje.
Hecser Zoltán
