A tűrőképesség határán

  Alice csodaországban – önkéntelenül is Lewis Carroll meseregénye jutott eszembe, amint átléptük a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna kapuját, ahol a januári csíksomlyói tűzvészben otthon nélkül maradt károsultak várják, hogy jobbra forduljon a sorsuk. Határozottan olyan benyomásom támadt, mintha egy másik világba léptem volna be. Igaz, kevésbé szürreális ez a világ, mint Lewis Carroll csodaországa, mégis más. Itt jótékonysági civil szervezetek szakképzett munkásai és önkéntesei dolgoznak, és emberek élnek. Semmilyen prekoncepciónk nem volt, egyszerűen kíváncsiak voltunk, hogyan telnek ezeknek az embereknek a hétköznapjaik és miként alakul sorsuk. A fejedelmi többes nem a véletlen műve. Fodor Zsuzsánna fotós kollégával ketten kerestük fel a tűzkárosultakat és beszélgettünk azokkal civil szervezeti és önkormányzati vezetőkkel, akik megszervezték a sportcsarnokban a hétköznapokat. Előre szóltunk, hogy jövünk. Már vártak ránk. András Lóránd, a Hargita megyei önkormányzat által működtetett Mélyszegénységi Munkacsoport vezetője fogadott. Részletesen elmondta, hogy néz ki egy napjuk. Különösebben nem lepett meg, hogy minden reggelük eligazítással kezdődik. Leírják, hogy ki mivel foglalkozik – mutatott a teleírt lapokra András Lóránd. Ezenkívül a heti teendőket is táblázatban rögzítik. Listán tartják nyilván, kinek mi a felelőssége, teendője és mi az elérhetősége. Itt olvasható az „önkéntesek tízparancsolata”. Most már nemcsak önkéntesek, hanem hivatásos szakemberek is dolgoznak a tűzkárosult közösséggel. Hozzáfűzte: megpróbálják a hivatásosok tevékenységét világosan elválasztani az önkéntesekétől. Megjegyezte: a sportcsarnokban élő közösségnek elsősorban emberileg nehéz feldolgozni a veszteséget.

Január 7., Csíksomlyó. A tűzvész éjszakája.

  A válság kezelés szakaszai András Lóránd felidézte a tűzvészt követő közvetlen időszakot. A január hetedike és február elseje közötti időszak az azonnali beavatkozásról és az életmentésről szólt. Február elsejétől kezdődött a beavatkozás második része. Elmondása szerint ez egyfajta rendszerezést jelentett. Erre azért volt szükség, hogy a válsághelyzet menedzselésének harmadik szakaszában a különböző életmódváltó beavatkozások alapjait meg tudják teremteni.

Húsz lakóház égett le a tűzvész éjszakáján, 261 embert menekítettek a csíkszeredai sportcsarnokba.

  Jelenleg a válságkezelés első és második szakasza közötti átmeneti időszakban vannak.  Igyekeznek olyan támogató hátteret biztosítani számukra, amely előre mutat. – Ez nemcsak azt jelenti, hogy itt vagyunk melletted és paskolunk hátulról, hanem azt is, hogy irányt mutatunk, elmondjuk, hogy mi lesz a következő lépés. Olyan szolgáltatástípusokat készítünk elő, hogy ezek az emberek a társadalom nagy óceánjában valahol megállják a helyüket – mondta. Hozzáfűzte: állandóan jelen kell lenniük. A sportcsarnokban és a Somlyóra visszaköltözött közösséggel foglalkoznak a Máltai Szeretetszolgálat, a Gyulafehérvári Caritas és az önkormányzat munkatársai. – A mi munkánk az, hogy előkészítsük azt, hogy majd ha innen elmennek, akkor mi fog velük történni? Jelenleg úgy tervezik, hogy két részre oszlik a közösség. Egy részük, aki visszaköltözött Somlyóra, Somlyón is marad. Azokat pedig, akik most a sportcsarnokban élnek, el fogják költöztetni a jelenlegi elképzelések szerint konténerekbe. Ezt ideiglenes megoldásnak szánják.  

Vitán Dezső családi házának romjai előtt.

  A munkát négy szakterületre bontva szervezik meg: „munka, egészségügy, oktatás és lakhatás”. Egy-másfél éven keresztül ezekkel az emberekkel úgy kell dolgozniuk, hogy majd a válságkezelés végső szakaszában megállják a helyüket. Azaz legyen munkahelyük, legyen egészségügyi biztosításuk. – Ebben a szakaszban célzottan dolgoznak a közösséggel. A szolgáltatást szerződés alapján nyújtják a tűzkárosultaknak. Ez úgy néz ki, hogy a Máltai Szeretetszolgálat vagy a Gyulafehérvári Caritas szerződést köt az „ügyféllel”. A civil szervezeteknek kell megtalálniuk a forrást, ahonnan finanszírozni tudják ezeket a szociális szolgáltatásokat. Önkormányzatok szociális kerete, illetve más pályázati források jöhetnek szóba. Lényeges, hogy az ellátás szerződés alapú, amely világosan rögzíti, kinek milyen szerepe, feladatai vannak. Ez után az egy-másfél éves időszak után kezdődik a „költöztetés és monitoring”. Azaz nyomon követik az emberek sorsát. – Ennek az összefogásnak az a célja, hogy lehetőséget adjanak ezeknek az embereknek, hogy saját életüket éljék úgy, hogy ne függjenek attól, hogy ad-e az önkormányzat lakást nekik vagy nem. Remélhetőleg mindenkinek lesz munkahelye, egészségügyileg rendben lesznek, lesz lakásuk.   Válaszra váró kérdések Hozzáfűzte: nyilvánvalóan ennél sokkal összetettebb a kérdés. A Somlyó 33. alatti helyzetet is szeretnék orvosolni. Egy sor kérdés válaszra vár. Nem lehet egyelőre tudni, hogy a megrongálódott somlyói házakat lebontják-e vagy a közösség tagjai oda visszaköltöznek. A céljuk azonban egyértelmű: felszámolnák a nyomornegyedet, ne gettóban éljen a roma közösség. Ez két-három éves munkát feltételez. Ennyi idő után már mindenkinek önálló élete van, saját bérlakásban él, állása van vagy iskolába jár, és stabilitás jellemzi úgy általában az életét. Legalábbis ez az elképzelésük.  

A baj sosem jár egyedül. Három hónappal a tűzvész után ismét tűz ütött ki a romatelepen.

  – Ők döntik el, hogy akarnak-e ezzel a lehetőséggel élni vagy nem – mutatott rá a tényre, hogy semmire nem kívánják kényszeríteni a roma közösség tagjait. A választásuk egyszerű: ha igénylik a támogatást, megkapják, ha nem, akkor nem. Úgy tervezik, hogy ebben az időszakban valamennyi családdal egy-egy szociális munkás foglalkozik, aki követi, hogy miként alakul a sorsuk. – A legfontosabb az önállóságra, tudatosságra való nevelés – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: egy ilyen nagy lélegzetvételű társadalmi program legalább 15-20 évig tart. Ugyanakkor a tűzvész nem várt, pozitív következménye, hogy tízévnyi munkát megspórolt a szociális munkásoknak. Egész egyszerűen azért, mert így szinte azonnal bizalmi kapcsolatot tudtak kialakítani az érintettekkel. Máskor ehhez minimum 5-10 év munkára van szükség. A mostani helyzet ugyanakkor egyben óriási lehetőséget is jelent mindenki számára. A tűzkárosult roma közösségnek azért, mert teljesen új életet kezdhet, az önkormányzat számára azért, mert kezelhet egy aktuális társadalmi problémát, a civilszférának pedig azért, mert „végre-valahára” elérték azt, hogy a politikum szakmai javaslatok alapján hozza meg döntéseit. Hatalmas csodának nevezte a tényt, hogy noha a hatvan házból húsz leégett, nem történt személyi sérülés. A kezdeti időszakban nagymértékű szolidaritást tanúsított a város. – Erre szükség is volt. Példaértékű az, hogy a tűz kiütésétől számított három órán belül az emberek ellátása, szállása, etetése, ruháztatása biztosított volt. A tény, hogy azóta a szolidaritás mértéke csökkent és a társadalomban az indulatok is elkezdtek felszínre törni, normális dolog. Ez nem jó vagy rossz. Azt sem gondolom, hogy a társadalom többsége elítélné, hogy segítünk a roma közösségen. A hangoskodók csak egy kis csoportot tesznek ki, a többségi társadalom abszolút normálisan viszonyul a kérdéshez, és úgy látják, hogy hozzá kell fogni, meg kell oldani – fogalmazott András Lóránd.  

Január 7., Erőss Zsolt Aréna. A tűzkárosultak adományként felkínált matracokból improvizáltak alvóhelyeket.

    Így működik a munkamegosztás Kérdésünkre azt is elmondta, hogy miként osztják el egymás között a munkát. A városi önkormányzat felelőssége a helyzet kezelése, ők fogják át valamennyi tevékenységet. A Mélyszegénységi Munkacsoport a szakmai koordinációt vállalta el. Ezenkívül „egyfajta facilitáló” munkát vállaltak, azért, hogy olyan munkafolyamatokat indítsanak el, amelyek tudnak a kialakult helyzeten változtatni. Többek közt így tudták bevonni a Gyulafehérvári Caritast és a Máltai Szeretetszolgálatot, a Gondviselés segélyszervezetet, a pszichopedagógiai kabinetet és a megyei gyermekvédelmi igazgatóságot. Ezek a szervezetek önállóan cselekednek, a Mélyszegénység Munkacsoport csupán követi a tevékenységeiket, ugyanakkor valamennyi szervezet tagja a Mélyszegénységi Munkacsoportnak is. – Rendkívül pozitív példának tartom, hogy ennyi intézmény, civil szervezet összhangban tud dolgozni. Szó nincs arról, hogy egyik vagy másik intézménynek „nagyobb szava” lenne. Természetesen nem egyszerű a tevékenységeket összehangolni, hiszen valamennyi szervezetnek megvan a maga szervezeti struktúrája, szabályzata, ami alapján működik – fűzte hozzá. Együttműködnek a Xantus János iskolával is, ugyanis a gyerekek nagy része ott tanul. Napi szinten egyeztetnek, odafigyelnek arra, hogy a gyerekek elmenjenek iskolába, majd délután visszavigyék őket az arénába. A szociálpedagógusok és az önkéntesek házi feladatokat oldanak a gyerekekkel. Az önkormányzat szolgáltatási szerződést kötött a Caritasszal, hogy legyen jogi kerete az együttműködésnek.     Alig várják, hogy elköltözzenek Magától értetődik, hogy ha már ott jártunk, az improvizált sátraikban lakó roma közösséget is felkerestük. Olyan heten-nyolcan ültek az egyik sátorban, illetve a sátor előtt. Barátságosan fogadtak. – Tessék leülni – kínált hellyel egyikük. Mindez elsősorban fotós kollégámnak köszönhető, aki már többször beszélt velük korábban. Ez különben már a bejáratnál egyértelműen kiderült, amikor egy 15 év körüli fiatal lány nekifutással ugrott kollégám nyakába. Nem akartuk nehéz kérdésekkel terhelni őket. Ezért csak annyit kérdeztünk tőlük: hogy telik egy napjuk? – Jaj, nekünk itt minden rosszul telik. Az, hogy ekkora „csoporékba” vagyunk, már kibírhatatlan. Már az „agyunkon túl vagyunk” – mondta egyikük. Az egyik fiatalabb srác rögtön igyekezett árnyalni a képet: az, hogy bent vannak a sportcsarnokban, jó dolog, az inkább a gondjuk, hogy sokan vannak viszonylag kis területen. Szinte egymás szavába vágva mondták, hogy sok ennyi család egy helyen, és „ezért van, hogy egyesek beindulnak”, azaz elvesztik önuralmukat az összezártság miatt. Egybehangzóan állították, hogy minél hamarabb szeretnének elkerülni onnan. (Folytatjuk.) szöveg: Kiss Előd-Gergely fotó: Fodor Zsuzsánna