Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” – idézik többfelé és több nyelven a Churchillnek tulajdonított mondást, amelynek eredetét azonban nem találni sem a korabeli angol sajtóban, sem a különböző jegyzőkönyvekben. Állítólag Mark Twain nevéhez is fűződik egy hasonló mondás: „Léteznek kis hazugságok, nagy hazugságok és statisztikák” – de ennek az eredete is bizonytalan. Annyi azonban bizonyos, hogy az egyébként semleges számsorokkal bizonyos célok érdekében nagyon könnyű politikai bűvészmutatványokat végezni, és nincsen ez másképpen a különböző közvélemény-kutatásokkal sem. Léteznek olyan témakörök, amelyekről a politikai hatalmat birtoklók csupán azért kérdezgetnek, hogy az általuk sugallt és saját híveik által visszaküldött válaszokat önmaguk igazolásaként általánosíthassák az egész társadalomra, egy adott térségre vagy közösségre, annak megfelelően, hogy éppen mi áll az érdekükben. Szóval, a közvéleménynek már a megfogalmazása is meglehetősen bonyolult, nemhogy a kutatása, ezért is vettem igen nagy érdeklődéssel a kezembe az akkor már a Babeş–Bolyain tanító, csíkszeredai Péter László (1973) szociológus könyvét, aki nem csupán Európában, hanem a közvélemény-kutatások szülőhazájában, az Egyesült Államokban is fél éven át tanulmányozta ezt a mifelénk roppant felszínesen ismert társadalomtudományi vizsgálódást. Voltaképpen szociológia-hallgatóknak írta a könyvet, de én ma is minden médiamunkásnak a kezébe adnám, sőt mindazoknak, akik néhány facebook-komment nyomán messzemenő következtetéseket vonnak le bármiről, ami napjaink hihetetlen mennyiségű információ-zuhatagában éppen eléjük kerül. A könyv ugyanis mindenekelőtt meghatározza az alapvető fogalmakat, erre építi fel mindazokat a modelleket, amelyeket a világ más tájain már alaposan tanulmányoztak és kerülve a kizárólagosságot, mindig rámutat azokra a kételyekre is, amelyek a kisebb-nagyobb társadalmi vizsgálatok esetén mindig fennállnak, hiszen bármiféle méricskélés beavatkozást jelent adott helyzetekbe, amelyek ennek eredményeként akár módosulhatnak is. A tévériporterek különösképpen jól ismerik azt a helyzetet, amikor kamera és mikrofon nélkül az alany bármilyen kérdésre szívesen és szépen válaszol, de ha élesbe fordul a helyzet, akkor a hang elakad és a mosoly eltűnik. Péter László azóta még jó néhány tanulmánykötetet jelentetett meg, legutóbb pedig egy jónevű angol kiadó felkérésére olyan témához nyúlt hozzá, amelyet nemzedékem különösképpen jól ismer: a romániai rendszerváltás előtti tévénézések a hegyekben mint közösségformáló tényezők. Izgalmasak voltak, nemde? Jóval izgalmasabbak, mint ma több száz csatorna közül válogatni. De azért azt hiszem, mégsem kivánjuk vissza az antennák-akkumulátorok-sporttévék-autók-sörök-sátrak furcsa keveredését a fenyőfák övezte utakon és tisztásokon. (Alutus Kiadó. Szociológiai könyvek sorozat, 2002. Megjelent a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszéke Magyar Tagozata és az Alutus Kiadó közös tudományos és tankönyvkiadási programjának a keretében. Lektorálta: Magyari Tivadar.)