Hirdetés

Pert nyert Borboly a bákói prefektúra ellen

HN-információ

 

 

A Marosvásárhelyi Ítélőtábla kedden kimondott jogerős ítéletben kötelezte Bákó megye prefektusát valamennyi, az úz­völgyi katonatemetőre vonatkozó, hivatalában megtalálható irat kiadására.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A pert Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke indította magánszemélyként, miután a Bákó megyei prefektus elutasította adatigénylési kérését.
– Ennek a pernek is az a tanulsága, hogy nem szabad feladni. Ha bebizonyosodik, hogy a Bákó megyeiek hamisítottak, akkor egyértelműen más besorolásba kerül minden, amit az úzvölgyi temetőben tettek. Ezt tudomásul kell vennie minden olyan Bákó megyei hivatalnak vagy hivatalvezetőnek, aki szemet hunyt a dormánfalviak törvénytelenségei felett. Persze ezt csak akkor tudjuk megállapítani, ha a jogerős ítélet alapján kiadják a kért iratokat, vagy ha leírják, hogy nincs, amit kiadni – nyilatkozta a Hargita Népének Borboly Csaba.
Új remények
Az elöljáró hozzáfűzte: az igényelt iratok azt bizonyíthatják, hogy Dărmănești (Dormánfalva) hamis iratok alapján kebelezte be a temetőt, és fontos bizonyítékot képezhetnek az Úzvölgye kapcsán elindított 12 per mindegyikében. Mint részletezte: a dormánfalvi polgármesteri hivatalban kezdte az adatigénylést, és olyan iratokat bocsátottak rendelkezésére annak a bizonyítására, hogy a Bákó megyei település már 2001-ben leltárba vette a temetőt, amelyeken sem keltezés, sem pecsét, sem aláírás nem szerepelt. Hozzátette: mivel az önkormányzati határozatok csak akkor érvényesek, ha a prefektusi hivatalhoz is leadták azokat, úgy gondolta, hogy a prefektus igazolhatja a dormánfalvi iratok hitelességét. Ezért kérte ki a prefektustól is a kétes hitelességű iratok másolatát.
– Ha a prefektus azt közli, hogy nem rendelkezik ezekkel az iratokkal, akkor nyilvánvaló a hamisítás, és az egész temetőügy büntetőjogi fordulatot vehet. Ha kiadja az iratokat, és kiderül, hogy jogilag minden rendben van, akkor csupán az információszerzés lesz az adatigénylés haszna – ecsetelte. Borboly Csaba hozzátette: jelenleg 12 per van folyamatban az úzvölgyi katonatemető kapcsán. Mindegyik alapját az képezi, hogy Dărmănești is a sajátjának tekinti a temető területét, amelyet Csíkszentmárton is a magáénak tud. A Bákó megyei kisváros ennek alapján nyilvánította közvagyonává a temetőt, ennek alapján állított ki építési engedélyt a sírkert átalakítására, ennek alapján bonyolította le az egész építkezést.

Eddig jól alakul a pereskedés
Borboly Csaba szerint eddig kedvezően alakultak az úzvölgyi peres ügyek. A Dărmănești által indított pereket a Hargita megyei fél kérésére a bíróság felfüggesztette, a székelyföldiek által elindított perekben pedig eddig csak a felperesek számára kedvező határozatok születtek.
Mint arról a Hargita Népe is több ízben beszámolt: az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Dărmănești polgármesteri hivatala tavaly áprilisban, részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre, és egy kelta keresztes emlékművet, valamint ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak. Tavaly nyáron a román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) elismerte, hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a román parcellát létrehozták, és álláspontja szerint csak 11 román katona van eltemetve a temetőben. A korábban magyar sírkertnek tekintett temetőt mindeddig Csíkszentmárton község gondozta. Az elnéptelenedett Úzvölgye település Csíkszentmárton községhez tartozik, területét azonban, amelyen a temető is fekszik, mind Csíkszentmárton, mind Dărmă­nești a magáénak tekinti. A román parcella létrehozása feszültségeket keltett a román–magyar viszonyban. Tavaly több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni.




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!