Hirdetés

Pengeélen a GYHK

Nem sikerült közelebb kerülnie a Gyergyói HK-nak a Ferencvároshoz a jégkorong Erste Liga fináléjában, ám a párharcot sikerült hazahoznia. A piros-fehérek úgy lépnek ma pályára, hogy hibázniuk nem szabad.

Darvas Attila
Becsült olvasási idő: 3 perc
Pengeélen a GYHK
A folytatásért harcolnak ma a gyergyói hokisok. Sorsdöntő küzdelem Fotó: Ersteligapress

Nehéz helyzetbe került a Gyergyói HK jégkorongcsapata az Erste Liga döntőjének első két mérkőzését követően, hiszen a Ferencváros összesítésben 2–0-val lépett meg. Ennek fényében az újdonsült magyar bajnok úgy várhatta a hazai páros meccset, hogy akár be is húzhatja a sorozatot.
Persze leírva könnyebb, mint a jégen. És bár könnyűnek ígérkezett a harmadik meccs, hiszen a Fradi nagyon gyorsan kétgólos előnyt kovácsolt magának, a GYHK-ban volt tartás, és Szilassy Zoltán szavait idézve, „a hit” is megvolt, hogy talpra tudnak állni. Ez már az első harmad derekán sikerült Szigeti révén, majd a második felvonás elején nemcsak a szépítés, de már az előny is a GYHK-nál volt. A Fradinak erre még volt válasza, és a felek 3–3-ról fordultak rá a meccs második felére. Oda-vissza hoki vette kezdetét, amelyből a piros-fehérek jöttek ki jobban, és Tranca Dani góljával másodjára is visszavették a vezetést. A zárófelvonásra jött a Ferencváros, igazi közönségszórakoztató kemény meccs zajlott a jégen, hogy végül a hajrá döntsön, Arany lekorcsolyázott, és Sylvestre élt a lehetőséggel.
A másnapi visszavágóra viszont sokat nem tanultak a vendégek… Ezúttal három góllal engedték el a hazaiakat mindössze 12 perc alatt. És bár sokkal intenzívebb hokit játszott a GYHK, az első harmadban csak egyet tudott faragni hátrányából. Az első harmad játéka, a hátrány ellenére, reményt adott a GYHK-nak a jobb folytatásra, de a lépés nem jött ki. S bár mindkét oldalon akadtak lehetőségek a gólszerzésre, a felvonás végére a GYHK mintha elbizonytalanodott volna. A záró­felvonásra is inkább hátul akadtak problémái a GYHK-nak, míg elöl Arany takarított. És ugyan Sylvestre az 54. percben visszahozta a reményeket, de az csak remény maradt.
A Ferencváros óriási lépést tett az Erste Liga-cím felé, hiszen összesítésben két meccs előnyre tett szert, és ma este Gyergyószentmiklóson a döntő ötödik meccsén úgy léphetnek jégre, hogy meg lehet a trófea. A GYHK játéka mutatós volt, ugyanakkor órási luxus ekkora előnyt engedni az ellenfélnek.

Ersteligapress
Megtalálta a „kiskaput” az FTC a győzelem irányába

Erste Liga, döntő, 3. és 4. mérkőzés
Ferencváros – Gyergyói HK 3–5 (2–1, 1–3, 0–1). Gólszerzők: Nagy G. (6.), Farkas (7.), Bán (29.), illetve Szigeti (9.), Sándor-Székely (22.), Sylvestre (25., 36.), Tranca (39.).
Ferencváros – Gyergyói HK 3–2 (3–1, 0–0, 0–1). Gólszerzők: Sailio (3.), Sointu (8.), Nagy G. (12.), illetve Silló (18.), Sylvestre (54.).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Ferencváros javára.
Ma játsszák (5. mérkőzés): Gyergyói HK – Ferencváros (18.15; M4 Sport).



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!