Hirdetés

Pechsorozatban a Gyergyói HK

HN-információ
Egy rossz álom – így lehetne jellemezni a Gyergyói HK vesszőfutását a Ferencváros elleni jégkorong Erste Liga elődöntő hazai mérkőzései előtt. A piros-fehérek a harmadik mérkőzés előtt 11 játékosukra nem számíthattak, majd a találkozó során további két sportoló „dőlt ki a sorból”. A negyedik meccset meg sem rendezték… Nem úgy alakult a Gyergyói HK – Ferencváros jégkorong Erste Liga-elődöntő harmadik és negyedik találkozója, ahogyan azt a piros-fehérek szerették volna. A Szilassy Zoltán által vezényelt gyergyói csapatot betegséghullám tizedelte meg: Rinne, Haaranen, Imre Patrik és Silló Arnold, Ferencz-Csibi és Saari lázas betegsége miatt nem lehetett a jégen, Császár és Biró Gergő sérülten, de vállalta a játékot, míg Szabó, Sylvestre, Fejes Nándor még nem épült fel korábbi sérüléséből. A hazaiak így 13 mezőnyjátékost neveztek a vasárnap esti összecsapásra, többen nem is a megszokott posztjukon szerepeltek. A találkozó során Kozma és Györfy is lesérült, így gyakorlatilag két sorral tudták le a mérkőzést a hazaiak. A találkozót így nem csoda, hogy a Ferencváros hatalmas előnnyel húzta be. A párharc negyedik mérkőzése tegnapra volt kiírva a gyergyószentmiklósi műjégpályán, ám a találkozót nem játszották le. „A Gyergyói HK tájékoztatása szerint újabb csapattagok estek ki, így nem tud az együttes kiállni a szükséges létszámmal az FTC elleni negyedik mérkőzésre, amelyet 5–0-s gólkülönbséggel az FTC-nek írják jóvá” – áll az Erste Liga közleményében. Megütötték az edzőt A vasárnapi meccs záróakkordjaként egy nem mindennapi és egyben végtelenül sajnálatos esemény is történt a gyergyószentmiklósi jégpályán: egy személy ököllel megütötte a vendégek edzőjét, Fodor Szabolcsot. Az esettel kapcsolatosan a GYHK vezetősége az alábbi közleményt adta ki: „Sajnálatos eset miatt kell bocsánatot kérjünk a Ferencváros csapatától és minden jóérzésű gyergyói szurkolótól. Annak ellenére, hogy a Gyergyói HK eddig is és most is mindent megtett a vendégcsapatok és minden, a mérkőzéseinken jelen lévő személy biztonságáért, a vasárnap esti mérkőzése után egy illető megütötte a vendégcsapat edzőjét. A tettest a csendőrség keresi. Ugyanakkor mostantól kitiltjuk minden jövőbeli mérkőzésünkről. Fontos leszögeznünk, hogy azt már tudjuk, hogy az illető személy nem a Gyergyói HK szurkolótáborának a tagja. A Gyergyói HK és a szurkolótábor elhatárolódik a felháborító cselekedettől. Sajnáljuk, ami történt, és ezúton is bocsánatot kérünk Fodor Szabolcstól és a Ferencvárostól. Az eset gyergyói jégkorongtisztességén ejtett csorbát, és mindenkit kérünk, ne egy személy cselekedetével azonosítsák a Gyergyói HK szurkolóit, akik mindig sportszerűen, az ellenfeleket tisztelve állnak a csapatunk mellett.” Erste Liga, elődöntő Gyergyói HK – Ferencváros 0–7 (0–1, 0–4, 0–2) /Tamminen (11.), Pavuk (23.), Kulmala (30.), Fowlie (35., 54.), Tóth A. (38.), Kóger (44.)/ és 0–5 (játék nélkül). Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Ferencváros javára. A két csapat csütörtökön, Budapesten játszik egymás ellen 19.30-tól.

HN-összeállítás



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!