szórványos felhőzet
kevés felhő
Párhuzamos világok
Klaus Johannis államfő vasárnap este kiment a bukaresti tüntetők közé, vállalta annak a kockázatát, hogy kaphat hideget és meleget is. Ugyanaznap Székelyudvarhelyen is zajlott egy békés megmozdulás. Tudom, nem lehet egy lapon emlegetni a fővárosi klubban történt tragédiát és az azt követő eseményeket egy kisváros problémáival, de azt is tudom, hogy mindenkinek a maga gondja a legnagyobb. Az udvarhelyieknek van egy ilyen problémájuk. Amely az utóbbi években nem is egyszer kisebb-nagyobb civil megmozdulásokhoz is vezetett.
De a probléma él és virul tovább. Mintha párhuzamos világok léteznének egymás mellett ebben a kisvárosban: van egy embertársakat, törvényeket nem tisztelő kis csoport, akiktől nappali lányrablástól kezdve, a város utcáin 120 km/h-val való gyakori száguldozáson át testi bántalmazásig, durva verekedésig sok mindent láthatott már a városlakó, hogy egyéb terjengő hírekről, pletykákról ne is ejtsek szót. Vannak a hatóságok, akiktől, bár nem naiv az ember, de még mindig vár valamit: megelőzést, kivizsgálást, példás, elrettentő büntetést, határozott kiállást, amivel pontot tesznek az ügy végére. Az egyszerű polgár tényleg gondolhatja, hogy itt valami bűzlik, hiszen a banda akkor is gátlástalanul „tevékenykedett”, amikor a vezér fia még javában kiskorú volt, de már játszotta a kiskirály, az én vagyok a kakas a szemétdombon szerepét. Persze, dolgozni őket senki sem látta, de a nagy autóikat éppen eleget. Aztán van a városvezetés, amelynek – jól tudjuk – nincs bűnüldöző, büntető szerepe, de mégiscsak ők a választott képviselőink. A lakók jogosan várnak valamiféle valós támogatást részükről. És igen, vannak a többé-kevésbé törvénytisztelő polgárok, akik közül főleg a fiatalok időnként sajnálatos módon ütköznek az említett bandával, természetesen nem saját kezdeményezésre… De a párhuzamos világok között mintha nem lenne másfajta átjárás.
Mert amikor annyira betelt a pohár, hogy vasárnap délután félezer polgár, teljesen spontán módon végigvonult békésen, vezetők, politikai felhangok nélkül a városon, azt üzenve, hogy elég volt, valaki tegyen már valamit a helyzet megoldásáért, a hatalommal rendelkezők nem mentek az emberek közé. Részükről a válasz – egy homályos nyilatkozaton kívül – a hallgatás volt.
A néma csend. Miért?
Asztalos Ágnes
