enyhe havazás
borús égbolt
Pünkösdi kritikus három másodperc
Amikor hajnali fél hatkor megszólal az ébresztő, elérkezik az a kritikus három másodperc az ember életében, amikor kiderül, milyen fából is faragták. Álom és ébrenlét határán, a puha ágy hatalma erősebb minden földi hatalomnál, de gondolom, ezt már brit tudósok is rég bebizonyították.
Hasonló kritikus pillanatokat élt át a húgom is, aki miközben élőhalott üzemmódban kikecmergett az ágyból, illedelmesen megkérte édesanyánkat, soha az életben ne engedje meg azt, hogy még egyszer ilyen elvetemült ötletünk támadjon. Célzott ezzel arra, hogy éppen a pünkösdi zarándoklatra készültünk.
Valóban nem kellemes hajnalban azzal az ütemtervvel felébredni, hogy a tűző napon fogunk órákon át bandukolni. Ilyenkor, nemhogy három, de fél másodperc alatt is meggondolja magát az ember az indulással kapcsolatban. No de minket nem ilyen fából faragtak. Hiába volt szívszorítóan fájdalmas az ágytól való elválás, hipp-hopp, a zarándokcsapattal találtuk magunkat.
Bandukolás ide, tűző nap oda, van annak valami megmagyarázhatatlan varázsa, ahogyan egy cél felé halad több tucat ember. Különösen úgy, hogy tudtuk: hozzánk hasonlóan ők is legyőzték a kritikus három másodpercet. A hangulat magával ragadott. A kezdeti morcos ráncokat felváltották a mosoly görbe vonalai az arcunkon.
Pünkösd üzenete ott ért utol minket, ahol a legkevésbé számítottunk rá. Fáradtan, porosan, margarinos szendvicset majszolva egy kis falu szélén. Igaz, a lábaink borzasztóan fájtak, mégsem volt kétség, hogy jövőre is megkérjük édesanyánkat, semmiképp se hagyja, hogy újra ilyen elvetemült ötletünk támadjon, és elzarándokoljunk a pünkösdi búcsúra.
-min.jpg)
