Hirdetés

Óvodai csoport indul Gyilkostón

HN-információ
Óvodai csoportot hoznak létre Gyilkostó üdülőtelepen. A gyergyószentmiklósi tanács kedden döntött arról, hogy egy önkormányzati ingatlant bocsát a csoport rendelkezésére. Rendkívüli ülést tartott kedden a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, melyen egyetlen napirendi pontot vitattak meg: a városban működő iskolahálózat átszervezését illetően. Tulajdonképpen óvodás gyerekeket érintő témákban hoztak döntést. A Gyilkostó üdülőtelepen létrehozandó óvodai csoport ügye volt az első téma. Mint elhangzott, a Gyilkostón állandó lakhellyel rendelkező szülők egy része kérte a tanfelügyelőségtől, hogy 7 év alatti gyerekek számára létesítsenek csoportot az üdülőtelepen. A tanfelügyelőség hétfőn megadta a jóváhagyást. A tanács arról döntött, hogy az egyik önkormányzati ingatlanban biztosít helyet a csoportnak. Egyelőre csupán öt gyermekről van szó, viszont mint hangsúlyozták, a kis létszámú csoport létrehozása azért indokolt, mert a 7 év alatti gyerekek számára speciális feltételeket kellene biztosítani az iskolabusszal való szállítás során, erre pedig nincs lehetősége jelenleg a városnak. Egyelőre egy tanévre indul a csoport, a tanfelügyelőség a későbbiekben dönt majd arról, hogy hosszú távon fenntartja vagy sem. Amennyiben szükségesnek ítélik, a következő években is indítanak csoportot. Román tannyelvű óvoda lesz Gyilkostón, és a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskolához fog tartozni, az épület fenntartási költségeit a helyi önkormányzatnak kell biztosítania. A napirendi pont másik része a Százszorszép n apközi költözéséről szólt. A Kós Károly Általános Iskola vezetősége kérte, hogy a Bucsin negyed 15-ös tömbházában működő 3 óvodai csoport átköltözhessen a felújított Pitypang óvodaközpontba, ezt jóvá is hagyta a tanács. A 45 napközis szeptemberben már az új épületben kezdheti a tanévet. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!