Otthonossá vált közeg

A szövőműhelyben is folyik a munka

Két hónapja avatták fel a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének új székházát Csíkszeredában. Az ingatlan azóta megtelt élettel, a különböző műhelyekben folyamatos a sürgés-forgás, az új környezetet is megszokták már az ott lévők. Az Összefogás Házában tett helyszíni látogatásunk során tervekről, közösségi hangulatról és eddigi tapasztalatokról érdeklődtünk.

Októberben valóra vált egy álom. Négy év és számtalan adakozó kellett hozzá, de elkészült a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének új székháza. Azóta nemcsak a napi program alakult ki, de a varró- és gyertyaöntő műhelyben is zavartalan a tevékenység. Sőt, a foglalkoztatóműhely is elindult, tizennégy sérült részvételével.
Minderről saját szemünkkel is meggyőződhettünk, amikor a fotós kollégámmal a helyszínen jártunk. Az új székházban Józsa Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének elnöke fogadott minket, mondván: a jövőben bővítenék a már meglévő műhelyek számát, ugyanis különböző reklámanyagokat is forgalmaznának.
– Az elképzelésünk szerint személyre szabott textilanyagokat, bögréket, szórólapokat gyártanánk, van gravírozógépünk is. Én bízom abban, hogy januártól sikerül elindítsuk ezt a projektet, de nagy öröm számunkra, hogy a számítógép-javító műhelyünk már üzemel – ecsetelte Józsa Csaba, akitől megtudtam, hogy minden mozgássérültnek díjmentesen vállalják elromlott eszközük helyreállítását.

Bővítést terveznek

Mint mondta, a jövőben szeretnék bővíteni a foglalkoztatóműhely létszámát, így húsz-huszonöt személlyel dolgoznának a jelenlegi létszám helyett.
Lelkesen megjegyezte: a varrodában dolgozók arányát már sikerült megnövelni, sőt a gyertyaöntő műhelyben dolgozó sérültek közül ketten munkát vállaltak a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston nappali foglalkoztató központjában.
– Ez tulajdonképpen a támogató integráció eredménye – tette hozzá mosolyogva. Beszélgetésünk során kiderült, hogy az ingatlan jelenleg információs és foglalkoztató központként működik, a lakhatás kérdését jövőre tervezik megoldani. A mostani program szerint reggel nyolc és délután három óra között zajlanak a különböző foglalkozások a székházban.
Kérdésemre, amikor is az új ingatlanban tapasztalt légkörről, hangulatról érdeklődtem, az egyesület elnöke szinte azonnal rávágta: felfoghatatlan számára mindez.
– Én húsz éve vagyok a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezeténél. Amikor elkezdődött ez a projekt, szerintem senki nem fogta fel, hogy mi várható. Most pedig itt vagyunk. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy mennyire szuper érzés, szavakban nem tudom kifejezni mindezt – közölte meghatódva. Kíváncsi tekintetemet látva mégis hajlandó volt kifejteni véleményét, így megtudtam, hogy a tágas és az akadálymentesített teret tartja az új ingatlan legnagyobb előnyének.
– Őszinte leszek, én a régi székházban, a főirodán kívül nem tudtam sehová eljutni. Tolószékkel ott jóval nehezebb volt a közlekedés – emlékezett vissza. Majd elégedetten nyugtázta: most segítség nélkül fedezte fel az épület minden apró zegzugát.

Gördülékeny, jó hangulatú munkavégzés

Beszélgetésünk közben meg-megakadt a szemem a varróműhelyen, ahol csendben és rendszerezetten folyt a munka. Már az ablakon keresztül látszott, hogy összeszokott csapat tevékenykedik, mindenki a saját feladatára koncentrál. Józsa Csaba is megjegyezte, hogy érdemes közelebbről is szemügyre venni a benti munkafolyamatot, és hát nem kellett sokáig biztasson.
A következő pillanatban már a műhelyben találtam magam, ahol elsőként Szász Emíliát szólítottam meg. A varrónő szemben állt a népes társasággal, és pásztázó tekintettel figyelte a jelenlévőket. Érdeklődésemre elmondta: a szabás és varrás zök­ke­nőmentesebben zajlik az új közegben, ahol a hangulatra sem lehet panasz. Ezt erősítette meg Simon Júlia is, akit vasalás közben zavartam meg. Igaz, nem volt bőbeszédű, de azt megtudtam, hogy jól érzi magát, csak néha elfárad, amikor sokat kell állnia a munka miatt.
A gyertyaöntő műhelyben Marton Ibolya fogadott. A levegőben különbnél különb illatok kavarogtak, belépve automatikusan a közelgő ünnep hangulatát idézte meg bennem. A gyertyaöntő elmondta, hogy az ilyen jellegű tevékenységekkel a személyiséget is lehet fejleszteni, hiszen az önkifejezés formájáról van szó.
– Persze nagyon fontos a kézügyesség és a türelem, sokat lehet fejlődni – részletezte érdeklődésemre. A helyszínen András Ervin, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének önkéntese is jelen volt. Meghatódva beszélt az új székházban tapasztalt hangulatról és a valódi családias közegről.
– Lévén, hogy mozgásomban korlátozott vagyok, régóta ismerem az itteni közösséget. Itt lenni nagyon nagy élmény nekem. A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete sokat tett azért, hogy otthonosabb, szebb legyen a mi életünk – közölte elérzékenyülve.

Őszinte érdeklődés

A varró- és gyertyaöntő műhely felfedezése után a foglalkoztatóműhely következett, ahol Timár Emőke gyógypedagógus felügyeletével zajlik a munka. A szakembert ebéd közben zavartam meg, ám nem vette rossz néven érdeklődésemet. Sőt, lelkesen mesélni kezdett a kézműves tevékenység fejlesztésre gyakorolt pozitív hatásairól is.
– Főként kisebb ajándéktárgyakat készítünk, de olyan is van, amikor különböző cégeknek segítünk be – avatott be a munkamenetbe, majd hozzátette: a sérültek szempontjából különösen fontosak a repetitív cselekedtek. Érdeklődésemre kifejtette: az autista és enyhe értelmi akadályozottsággal élők sok mindenre képesek, és a gyakorlás mértékétől függően teljesen önállók is tudnak lenni.
– Igaz, volt, akit megzavart ez a nagy, új épület, és idő kellett, amíg nem tévedt el a falak között. Most azonban már azt mondhatom, hogy otthonosan mozognak ebben a közegben – jegyezte meg.


Kíváncsi lettem a foglal­koz­tatóműhely tagjaira, így a gyógy­pedagógus kíséretében beléptem a helyszínre. Egyszerre több tucat kíváncsi szempár kereszttüzébe kerültem, ám egyik sem volt ellenséges, elutasító. Örömmel válaszoltak kérdéseimre, és már az a személy számított ritkaságnak, aki nem akarta megosztani gondolatait, érzéseit az új központban tapasztaltakkal kapcsolatban.
Először Csíszér Zsófiához léptem, aki kötögetés közben mesélt élményeiről. Mint mondta, Csíkszentkirályról utazik be mindennap az egyesület székházába, ahol nagyon szereti a közösséget.


– Tessék tudni, én rég itt vagyok, még a kezdetektől. Összeszoktunk a többiekkel. De tudja meg, hogy nekem nemcsak a kötögetés, de a varrás is jól megy, csak most nincs, amit varrjak – avatott be munkájának részleteibe. Beszélgetésünket a csíkmadarasi Szőcs Előd megjegyzései törték meg, láttam rajta, mennyire szeretne szóhoz jutni.
– Bea újságíró? – kérdezte érdeklődve, és helyeslésemet széles mosollyal jutalmazta meg. Csíszér Zsófia háttérbe szorítva érezhette magát, de igyekeztem minden érdeklődőre ugyanannyi figyelmet fordítani.
Mindenesetre Előd lelkesedését nem hagyhattam figyelmen kívül, így vele is szóba elegyedtem. Örömmel mesélt a karácsonyi vásárokról, eladásról, munkáról és hobbiról egyaránt.
– Most itt nagyon jó, van sok hely, mind elférünk. Ha itt vagyok, nekem mindig jókedvem van. De még azt is el akarom mondani, hogy engem a karácsonyi vásárok arra emlékeztetnek, hogy jobb adni, mint kapni – közölte széles mosollyal az arcán. Habár addig nem jött szóba sem a karácsony, sem az ünnepi hangulat, ezzel a kijelentessél egyszerre mindenki egyet tudott érteni. A kezdeti kíváncsi tekintetek pár perc leforgása alatt befogadó közösséggé formálódtak, és már arról beszéltünk, hogy a jövőben mindenképp meglátogatjuk még a lelkes társaságot.
Végül jókívánságok és ünnepi gondolatok kíséretében hagytuk el a csíkszeredai Összefogás Házát, ahová őszinte mosolyokért és pár kedves szóért mindig érdemes betérni.

Fazakas Bea

: an accessible web community