Hirdetés

Összetartó magyar orvostársadalom

HN-információ
Huszadik éve ad otthont Csíkszereda az Erdélyi Orvosnapoknak, amelyet idén a Csíki Moziban tartottak november 4–5-én, pénteken és szombaton. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszertudományi Szakosztálya, valamint a Hargita Megyei Orvosi Kollégium közös rendezvénye egyike annak a négy erdélyi tudományos fórumnak, amely összefogja az erdélyi magyar orvostársadalmat. [caption id="attachment_39062" align="aligncenter" width="1400"]Orvoskonferencia huszadszor. Összetartás Fotó: László Róbert Orvoskonferencia huszadszor. Összetartás Fotó: László Róbert[/caption] Összesen 23 tudományos előadást hallhattak az érdeklődők a két napon át tartó konferencián. Dr. Biró László, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium elnöke, az Erdélyi Orvosnapok főszervezője szerint nagy dolog, hogy már a huszadik magyar nyelvű konferencia zajlott Csíkszeredában. Ugyanakkor az EME háttérmunkáját is kiemelte, akik sokat tettek azért, hogy neves előadók legyenek jelen a rendezvényen. – Igyekeztünk válogatni a tematikában, illetve neves előadókat meghívni, akik olyan különböző aktuális kérdéseket tudnak részletezni, amelyek a jelen orvostudományában változást vagy jelentősebb előrelépést hoznak. Tapasztalatcsere szempontjából is mindig nagyon jó rendezvénynek bizonyult az Erdélyi Orvosnapok, hiszen itt lehetőség adódik a mások által alkalmazott gyógymódokat, az új kutatásokat megismerni. Fontos számunkra, hogy megkapjuk azt a közös vonalat, amelyen elindulva azon dolgozhatunk, hogy minél több embert meggyógyítsunk – nyilatkozta lapunknak dr. Biró László. A konferenciát megnyitó ünnepi beszédében három fontos küldetést jelölt ki: a fiatal szakemberek itthon tartását, a szakmai fejlődést, valamint a jó kollegiális viszonyok kialakítását. Dr. Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosigazgatója, a rendezvény védnöke is köszöntötte a konferencia résztvevőit. A Bibliából vett talentumok példázatával a lehetőségekről és a felelősségről beszélt, amelyekkel az orvostársadalom szembenéz munkája során. Mint mondta, az orvosok megkapták a lehetőséget, hogy gyógyítsanak és a felelősséget, hogy folyamatosan gyarapítsák tudásukat. Dr. Szabó Béla egyetemi tanár, az EME orvosi szakosztályának elnöke az elmúlt húsz évre utalva reményét fejezte ki, hogy lesz egyszer 50-ik, sőt 100-ik orvosnapok is. Hozzátette, hogy az EME, valamint az ilyen konferenciák feladata összefogni az erdélyi magyar orvostársadalmat. Az ünnepélyes megnyitó utolsó felszólalója Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke volt, aki arra bátorította a jelen lévő családorvosokat, hogy lépjenek kapcsolatba az önkormányzatokkal mielőtt a pályázati időszak lejár, és jelezzék, hogy milyen fejlesztésekre van szükség. A parlamentben dolgozó honatyáknak munkát kell adni – jelentette ki. A megyei kórház 2020-ig szóló, most készülő fejlesztési stratégiáját is megemlítette, ugyanakkor beszámolt azokról az országos, illetve uniós fejlesztési alapokról, amelyekre orvosi rendelők, illetve kórházak is pályázhatnak. A kétnapos konferencián az erdélyi szakemberek mellett magyarországi (budapesti, ózdi, karcagi) orvosok is előadásokat tartottak többek között kardiológiai, ideggyógyászati, diabetológiai és szülész–nőgyógyászati témakörben. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!