Összefogás a hit erejével
Október utolsó vasárnapján őrtüzek gyúlnak Székelyföld-szerte, jelképezve az önrendelkezés iránti törekvéseket, és azok lendületének erejét is. A már hagyománynak tekinthető eseményhez falvak és városok egyaránt csatlakoztak, és a tervek szerint október 29-én este fél hatkor világítják ki Székelyföldet.
[caption id="attachment_59064" align="aligncenter" width="1000"]
Figyelmeztető őrtüzek. Tavaly is sokan válaszoltak a szervezők felhívására Fotók: Hátszegi Csaba[/caption]
Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, ne hallgassunk azokra, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, hogy miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért – olvasható a Székely Nemzeti Tanács közleményében, amelyben követendő példaként említik a katalán függetlenségért vívott küzdelmet.
A Székely Nemzeti Tanács felhívásában leszögezi, hogy elítélik az erőszakos cselekedeteket, és a hangsúly az ima és a csendes összefogás erején lesz.
Az október 29-i őrtűzgyújtásban részt vesz Sepsiszentgyörgy is, ahol a turulszobornál gyertyából kirakják Székelyföld térképét, és beszédet mond Szili Katalin és Izsák Balázs (17 órától). Kézdivásárhelyen a vasúti répalerakó szolgál helyszínül. Csíkszeredában a Mikó-vár melletti parkolóban lobbannak lángra az őrtüzek, Tusnádfürdőn pedig a Kicsi-kertben.
A Székely Autonómia Napján huszonhét helységben huszonkilenc őrtűz fog lobogni, többek között Csíkszentgyörgyön, Csíkszentkirályon, Csíkkarcfalván, Csíkmadarason, Csíkrákoson, Csíkdánfalván, Csíkszentdomokoson, Madéfalván, Csíkszentimrén, Csíkszentmártonban, Csíkszentsimonban és Csíkcsicsóban is.
Keresztes Bea