Hirdetés

Kezdődik a próbaérettségi

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 1 perc
Kezdődik a próbaérettségi
Fotó: László F. Csaba

A román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik hétfőn a próbaérettségi, március 27-ig négy tantárgyból írásbeliznek a magyar tannyelvű középiskolák végzősei, a többiek csak háromból.

Mint ismert, az idei végzős évfolyam az első, amely már előkészítő osztály óta a kisebbségek számára kidolgozott speciális tanterv szerint tanulta a román nyelv és irodalmat, így ők az ennek alapján elkészített tételekből vizsgáznak.

A diákoknak a saját iskolájukban kell megjelenniük legkésőbb 8:30-kor, a vizsga 9 órakor kezdődik és három órát tart.

A dolgozatokat beszkennelik és feltöltik egy központi rendszerbe, ahonnan majd szétosztják a javító tanárok között. Az írásbelin elért jegyeket április 8-án közlik a diákokkal, és az osztályzatot csak a tanuló kérésére írják be a naplóba.

Érdekessége az idei tanévnek, hogy az érettségi szóbeli szakasza már a próba előtt véget ért, a január végén, február elején lezajlott megmérettetésen megyénkben nagyjából 1900 tanuló vett részt.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!