Múltkoriban olvastam a Hargita Népében egy írást, amely a Borszéken élő öregekre is vonatkozik: „Elő kell mozdítani az idősek iránti tiszteletet, akik gazdagságot jelentenek a társadalom számára. Ezt emelte ki felszólalásában Bernardito Auza érsek, apostoli nuncius, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője New Yorkban, ahol munkaülést tartottak a világ népességének elöregedéséről. Az idősekre irányuló figyelem egyre kritikusabb, mert számuk gyorsan növekszik szerte a világon. Sürgősen válaszolni kell az idősek igényei­re, és konkrét intézkedéseket kell kidolgozni azért, hogy biztosítsuk és védjük jogaikat.” [caption id="attachment_55417" align="aligncenter" width="2600"] Illusztráció: László F. Csaba[/caption] Egy nagyon szomorú, embertelen esetről akarok beszámolni, ami nemrég történt Borszéken. Egy nyolcvanéves, Ibi néni nevű asszonyt a borszéki önkormányzat kilakoltatott abból az otthonából, amelyben hosszú évek óta lakott – igaz, nem az ő tulajdona volt. Az épület a régi erdészeti hivatalé volt, de még laknak benne. Senkije sincs az öt kutyáján kívül, szerény körülmények között élt itt, egész életében sokat dolgozott. Egy nap traktorra rakták a bútorait és a ruháit, és egy jó messzi erdő szélére szállították, egy nagyon rossz állapotban lévő villába. A bútora is megsínylette a költözést, a kanapé kint maradt az esőben, s a ruháival is ez történt, törtek össze dolgok, pl. vitrintükör. Egy emeleti részbe zsúfolták be, ahová egy nagyon rossz falépcső vezet fel. A lakás nagyon elhanyagolt, a mennyezet omlik, beesik az eső. Az udvaron van a víz, s villany sincs a lakásban. Szemtanúk jöttek és elmondták nekem, hogy milyen borzasztó embertelenség az, amit elkövettek a szegény asszonnyal. A polgármester ezt át kellett volna gondolja először, és meg kellett volna akadályozza. Ez az idős nő is ember, senkinek nem ártott. A kutyái védték eddig, azok most kint alszanak a fák alatt. Személyesen akartam meggyő­ződni a dologról, el akartam menni abba a villába, de én 30 éve bottal járok, mert háromszor műtöttek csípőprotézissel, s így nehéz a járásom. De hiszek azoknak, akik ezt elmesélték. Az önkormányzat komolyabb dolgokkal kellene foglalkozzon, ami az emberek érdekeit szolgálja. Sok hiányosság van itt Felső-Borszéken, a fürdőtelepen, ahol valamikor virágzó élet volt. És most minden az enyészeté, úgy élünk itt fent, mintha nem tartoznánk Borszékhez. Öreg társaimmal sokszor gyalogoltunk le a faluba, hogy kivegyük a gyógyszert, számlákat fizessünk vagy a postát igénybe vegyük, és még ennivalót is vegyünk. Ez a hosszú séta egy jó pár kilométer. Boldogok lennénk, ha az üresen álló, nagyon jó állapotban lévő épületben üzlet is lenne újból. Beállítottak most három taxit is, de azt nem a hivatal fizeti, hanem mi. Mikor azt tanácsoltam, hogy szerezzenek egy kisbuszt, bár óránként járjon, azt a választ kaptam, hogy „nem kifizetődő”. Pedig a jegyet kifizettük volna. A borszékieknek igazuk van: ha az adófizetők pénzéből nem lenne sok a szórakozás, több mindent meg lehetne oldani. Ez általános vélemény! Ebbe az „öregek” kategóriába én is beletartozok. Nekem is van egy 17 éve tartó, kellemetlen ügyem. Nemrég én is részt vettem egy ülésen, ahol feltártam, hogy miként fosztottak ki mindenemből. S nem nekem adtak igazat…, ami nagyon meglepett. Becsületesen és sok munkával leéltem az életemet, én is 80 éves vagyok, nagyon szenvedek télen a hideg miatt, súlyos csontritkulásom is van. Nem tudtam sok fát beszerezni, mert a fa is probléma nálunk. Azért arra gondoltam, hogy engedélyt kérek a hivataltól, hogy kivághassak a kertemből egy fát, az ikerfenyők közül. Azt a választ kaptam: „mi lenne, ha mindenki kivágná a fát az udvarából?, akkor elcsúfítanák Borszék szépségét”. Hát ha csak ennyin múlna Borszék szépsége, akkor nem lenne semmi baj… Azt is kértem, jöjjön ki egy bizottság, győződjenek meg, milyen rossz állapotban van ez a százéves villa, amelyben félelemmel élek, egyedül. Minden meg van repedve, lyukadva, víz van a ház alatt. Borzalommal élek benne, félek, nehogy rám omoljon egy nap. Nekem nincs ahova menjek innen… Röviden csak ezt a két dolgot írtam le, de még vannak öregek, akik panaszkodnak, mert van amire. Sîrbuné Reichenberger Olga,Borszék [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]