Hirdetés

Öntödéből lett színház Gyergyószentmiklóson

Új helyszínen, az egykori öntöde épületében kialakított stúdióterembe várja nézőit a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. A társulat a színház világnapján nyitja meg a közönség előtt az új, tágas stúdiótermet, amelyet az elmúlt egy évben alakítottak ki az ideiglenes helyszínen. A színház társulata ugyanakkor bővült két, Kézdivásárhelyről érkező színművésszel.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 4 perc
Öntödéből lett színház Gyergyószentmiklóson
Az egykori öntöde hűlt helye. Tágas a Figura új stúdióterme Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Mozgalmas, kihívásokkal teli évről számolt be Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója az új székhelyen tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: tavaly márciusban költöztek ki a felújítás előtt álló kultúrházból és vették birtokba az egykori öntöde épületét, ahol az alapoktól kellett kezdeni a felújítást. Kialakították a fűtésrendszert, a víz- és szennyvízrendszert, villanyhálózatot cseréltek, majd következett a terek kialakítása: először az irodák, a varroda, a műhely és a raktár készült el, majd a stúdióterem, amely nagyobb és felszereltebb, mint az előző.

– Senki sem hitte, hogy ez megvalósulhat, még én sem. Kicsit úgy érzem magam, mint hét évvel ezelőtt, amikor idejöttem Gyergyószentmiklósra, és csodaként tekintettem arra, hogy ez a színház működik ebben a városban. Most ismét azt látom, csodával határos, ahogy létre tudott jönni ez a tér, köszönhetően annak a közel harminc embernek, aki itt dolgozik. Remélhetőleg a helyzetünk is stabilizálódik ezáltal, a hely ad egy biztonságot, és ismét a színházcsinálásra lehet összpontosítani – ismertette eredményeiket Albu István színházigazgató.

A Figura társulata az elmúlt évben a felújítási munkák mellett hat bemutatót tartott, végigjárta a Gyergyói-medence településeit, hogy kialakítsanak egy nézői bázist, amely a későbbiekben szívesen elmegy az előadásaikra.

Az új, közel száz néző befogadására alkalmas stúdiótermet március 27-én, a színház világnapján nyitják meg a közönség előtt: délelőtt főként diákoknak szóló programokkal készülnek, este pedig a Fenyő Szövetség kezdeményezéséhez csatlakozva padokat állítanak az udvaron az elhunyt figurások emlékére. Este hét órától Behívó címmel indítják útjára Kolozsi Borsos Gábor színházi late-night (késő esti) show-ját: a Színész házon kívül program folytatásaként elképzelt, havi egy alkalommal jelentkező produkció szakmabeliekkel folytatott beszélgetésekre épül majd. Március végén pedig új bemutatóval, Szilágyi Míra egyéni előadásával, A veszélyes kanyarral várják a nézőket.

A társulat ebben a hónapban két színésszel bővült: Pascu Tamara és Barti Lehel-András a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrumtól érkeztek; a nézők az előkészületben lévő, Pálffy Tibor rendezte A két Korea újraegyesítése című darabban láthatják őket, illetve a színházi világnapon szervezett találkozón ismerhetik meg személyesen.

– Bár úgy tűnik, most nyugodtabb időszak következik a társulat életében, további terveink vannak, amelyek megvalósításán dolgozunk: a nyári hónapokra szabadtéri színpadot alakítunk ki az udvaron, hosszú távon pedig szeretnénk egyfajta kulturális központtá alakítani ezt a teret, amelyet hasonló célokra szívesen ajánlunk fel másoknak is – összegzett Albu István.

Jegyek elővételben a www.biletmaster.ro oldalon, illetve előadások előtt a helyszínen az újranyíló jegypénztárban kaphatók. Foglalás és információ a 0752–227011-es telefonszámon.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!