Hirdetés

Online piac a szárhegyi káposztának

HN-információ

Annak érdekében, hogy minél könnyebben eljussanak a vevők a helyi káposztatermelőkhöz, adatbázist készít a gyergyószárhegyi önkormányzat. Idén elmarad a nagyszabású ünnepség és vásár, helyette „virtuális piac” segítségével lehet beszerezni a télire való szárhegyi káposztát.

Október második hétvégéje hagyományosan a szárhegyi káposztavásár és fesztivál ideje volt az előző években, idén azonban a járványhelyzet nem teszi lehetővé a nagyszabású ünnepséget. Sokan ekkor szerezték be a savanyítanivalót, a termelőknek pedig jó lehetőség volt arra, hogy portékájukat, a márkanévvel jegyzett szárhegyi káposztát helyben értékesíteni tudják.
A helyi önkormányzat közösségi oldalán felhívást tett közzé, amelyben arra kérik a káposztatermelőket, jelentkezzenek névvel, címmel és elérhetőséggel, így bekerülnek egy adatbázisba, amely megkönnyíti a vevő és az eladó közötti találkozást. 
Az adatbázisban GPS-koordiná­tákat is feltüntetnek majd, ezáltal a vásárló zökkenőmentesen eljuthat oda, ahol be szeretné szerezni a káposztát.
Lukács Gézától, a Szárhegyi Káposztatermelők Egyesületének elnökétől megtudtuk: hétvégén kezdenek hozzá a káposztavágáshoz, a vásár pedig jövő hét elején kezdődik.
– Megviselte a termést az őszi szárazság, ezért a vártnál gyengébb lesz. Azokon a részeken, ahol a nyári esőzések nem vitték el a palántákat, szépen elindult a növekedés, de az őszi nagy melegek és száraz idősza­kok nem tettek jót a káposztának. Ennek ellenére azt javasoltam, hogy ne emeljük a káposzta árát a tavalyihoz képest, hogy ne keserű szájízzel távozzanak a vevők – mondta Lukács Géza, és hozzátette: termelőkként alkalmazkodniuk kell a helyzethez, és kihozniuk belőle a legjobbat.
A szárhegyi káposztavásár jö­vő hét elején veszi kezdetét, és elő­reláthatólag 10-14 napot tart majd: ebben az időszakban lehet a településre látogatva beszerezni a káposztát. A potenciális vásárlók Gyer­gyószárhegy önkormányzatának közösségi oldalán hamarosan megtalálják az adatbázist, ahonnan kiválaszthatják a nekik megfelelő káposztatermelő portát.
A szárhegyi káposzta 2015 óta márkanév: az egyesület egyik legfontosabb célkitűzése volt elérni ezt, továbbá szorgalmazzák, hogy minél több gazda felismerje a minőségi termék előállításának fontosságát.vwvw




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!