Hirdetés

Önkéntes tűzoltók továbbképzése kezdődik ma Udvarhelyszéken: A roncsvágó használatától a kihűlés elleni védelemig

HN-információ
A felszereltség bővítése mellett az önkéntes tűzoltók szakképzettségének fejlesztése is hangsúlyos célja a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szakmai Egyesületének (HMÖTE). A napokban a Képzők képzése oktatási program zajlik Udvarhelyszéken, hogy minden egységnél legyen legalább 1-2 olyan szakember, aki társainak szakmai felkészítéséhez is hozzá tud járulni. Ismerkedés eszközökkel, módszerekkel és technológiákkal                                                 Fotó: HMÖTE / illusztráció Néhány évvel ezelőtt Pa­raj­don rendezték meg az első ilyen jellegű programot, így november 21–23. között már második alkalommal jelentkezik a Képzők képzése. A fő cél az, hogy az önkéntes tűzoltóságokon belül olyan személyeket képezzenek ki, akik majd az elkövetkezőkben átadják tudásukat a saját tűzoltósági személyzetüknek – nyilatkozta Albert Csaba, a HMÖTE elnöke. Mintegy 30-35 személyre számítanak a szervezők az egész megye területéről, általánosságban véve a tűzoltóparancsnokok vagy az általuk kinevezett személyek érkeznek a tanfolyamra, amely a Magyar Tűzoltó Szövetség, a Budapesti Tűzoltó Szövetség, valamint a HMÖTE összefogásával jött létre. Magyarországi hivatásos és önkéntes engedélyezett oktatók és előadók részvételével ma reggel a szentegyházi tűzoltóság épületében kezdődik a képzés, pénteken Zetelakán, szombaton pedig Máréfalván lehet bekapcsolódni a programba, amely közös előadásokat és forgószínpad-szerűen kiscsoportos képzéseket tartalmaz. A résztvevők többek között a különböző, balesetek esetén alkalmazott szerszámok, felszerelések (pl. légzsákleszorító készlet, force-balta pedálvágó, teleszkópos ágvágó, roncsvágó stb.) szakszerű használatában mélyedhetnek el, illetve a kárhelyszíni elsősegélynyújtás olyan témaköreiben, mint a vérzés csillapítása speciális eszközökkel, nyakrögzítők ismertetése, sokkos sérültek, égési sérültek, törések, ficamok kezelése, tűzoltó újjáélesztés, kihűlés elleni védelem – tájékoztatott Albert Csaba. Egyébként a napokban tért haza a megyei egyesület képviselete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége által Szolnokon megszervezett Műszaki Mentő Szakmai Napról. A rendezvényen a szentegyházi, parajdi és máréfalvi önkéntes tűzoltóságok néhány tagja vett részt.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!