Olvasom

HN-információ
Hecser_Zoltan_webreaA 2016–2017-es tanévvel kapcsolatosan olvasom több helyi lapban, hogy „már az első héten Iskola másként”, ilyenképpen pedig szeptember 12–14. között zajlik az Iskola másként elnevezésű program első része, azaz nem lesz tanítás. Továbbá azt is, hogy szeptember 15-én szervezhetik meg a tanintézetek az évnyitó ünnepséget. Ez rendjén lenne, ha az ember nem olvasna mást is, például a Hivatalos Közlönyben július 21-én megjelent ama 2016/4577-es tanügyminiszteri rendeletet, amely jóváhagyta a 2016/2017-es iskolai év struktúráját. Abban pedig tételesen az áll, hogy szeptember 12-e az első tényleges tanítási nap. Arra vonatkozóan pedig semminemű utalás nincs, hogy esetleg szeptember 15-én lenne évnyitó ünnepség, de úgy általában sincs rendelkezés a tanévnyitó ünnepség időpontjára vonatkozóan (egyes nyugati országokban például azt a tanítás megkezdése előtti napon tartják meg, mint ahogy az évzáró ünnepséget is az utolsó tanítási napot követő napon). Tehát olvasni lehet ezt is, azt is, de esetenként a különböző olvasmányok okán félreértések is támadhatnak... Olvasom azt is, hogy Székelyudvarhelyen a szolgáltató által magánszemélyeknek biztosított távhő árának több mint a felét a helyi önkormányzat fizeti (tudtunkkal egyébként nem csak ott). Továbbá azt is, hogy ott, mármint Székelyudvarhelyen az előállítási ár több mint fele önkormányzati hozzájárulásból jön ki. Legyen szó önkormányzat által eszközölt kifizetésről vagy hozzájárulásról, indokolt a pontosítás: azt közpénzből fedezik, azaz az adófizetők által befizetett adókból. S ezt feltétlenül hangsúlyozni kell, mert a szó szoros értelemben az önkormányzatnak nincs saját pénze, rá csupán a közpénzek ügykezelése hárul, összhangban a törvényes előírásokkal. Akkor pedig kár azzal kérkedni, hogy „jóval kevesebbe kerül a távfűtés”. Ezt nem olvastam, ezt mondom... Hecser Zoltán




Hirdetés

Kövessen a Facebookon!