Mondják, hogy az okos ember nyáron tűzifát gyűjt, télen meg szekeret készít, és van is igazság benne. Ám mégiscsak mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak (ha már a mondásoknál tartunk). Bevásárlókörútra indultam minap. Kint az ég a földdel egyben volt, mély szürkeség és apró szemű, hulló eső jelezte, hogy ősz van a javából – igazából az idei ősz első látványos megmozdulása ez. Időben jött, október derekán, semmi meglepetés hát. Igazából az a meglepő, hogy alig pár nappal ezelőtt még szinte nyári meleget élveztünk. Ezúttal a meglepetés bent, az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontban ért. Két sor polc között több alkalmazott tüsténkedett, hogy eltávolítsák az eladásra kínált őszi dekorációkat, helyettük már aggatták a csili-vili karácsonyi díszeket. Gömböket, füzéreket, gyertyákat, színes égőket – a polcok között járva már-már karácsonyi „fílingje” lett az embernek. Értem én, hogy aki érzi karácsony szellemét, és rátör az ajándékozási láz, könnyebben nyitja a pénztárcáját. Értem én, hogy a bevásárlóközpontokban minden eladó, és a profit az egyetlen szent. Mondom, értem én. És karácsonyt is szeretem, a ragyogásával, a díszeivel, akár az ajándékozásával, a vásárlási lázával együtt is, most viszont mégsem töltött el örömmel a látvány. Hiszen még meg sem éltem a bágyadt napfényben sárgán hulló falevelek idejét. Még nem zárult le a szüret, a betakarodás időszaka. Még a szürkén ködös reggelek nyomasztó hangulata nem kívántatta meg a téli szikrázó fényesség látványát. Október derekán még sehogy sem vagyok karácsonyra hangolódva. – Ilyen korán kiteszik? Ez csak arra jó, hogy mire december lesz, úgy megszokjuk, hogy már nem is fog fellelkesíteni a karácsonyi díszítés – mondja mellettem egy asszony, akinek szemlátomást éppen annyira nem tetszik ez a sietség, mint nekem. Igaza van. A megszokás, az unalom még a karácsonyi díszek ragyogását is képes megfakítani. Forró-Erős Gyöngyi