Néhány évvel ezelőtt a váci könyvtár egyik dolgozója telefonon érdeklődött arról, hogy a könyvtári munkaidő megjelölésére melyik szóalak a helyes: a nyitvatartás vagy a nyitva tartás? Megérzésemre hagyatkozva akkor azt válaszoltam, hogy az egybeírást tartom szabályosnak. Valami azonban azt súgta, hogy érdemes lenne utánanézni a helyesírási szabályzatban, hátha tévedtem. Márpedig egy hivatalos helyiség bejáratán nem lehet hibás felirat. Meglepetésemre a szabályzat szótári részében a különírt szóalak állt. Sürgősen visszahívtam a kérdezőt, és helyesbítettem az előző válaszomat. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a nyitvatartási idő jelzős szerkezet jelzőjét egybeírva találjuk a szótárban. Ez látszólagos ellentmondásnak tűnhetett, mert a felületes szemlélő lehet, hogy nem vette figyelembe, hogy ebben az esetben nem arról van szó, hogy a kapu vagy ajtó, esetleg az ablak nyitva van, hanem arról, hogy az adott intézményben, esetleg boltban, amely idő alatt van ügyintézés, illetve szolgáltatás. Az egybe-, illetve különírás tehát jelentéseket különböztet meg. Helyesírási szabályzatunk 12. kiadásában már világosan elkülönül a szókapcsolat az összetételtől. Az indoklás ugyan nem ezt a jelentések közötti különbséget hangsúlyozza, de a nyitva szócikk után bemutatott kifejezések erre utalnak. Íme: nyitva hagy, nyitva hagyás, nyitva tart (ablakot). Az egybeírt alak külön szócikk után pedig ez áll: nyitvatartás (=üzemidő). A nyitvatartási idő helyesírásának magyarázatára a 127. pontot idézem: „Ha egyetlen képző járul egy különírt szókapcsolathoz, akkor általában megtartjuk a különírást: házhoz szállít, házhoz szállítás. Ha azonban több képző kapcsolódik a különírt alakulathoz, akkor azt egybeírjuk, például: házhozszállítási (szolgáltatás), egymásutániság, egyenlőoldalúság, megnemtámadási (szerződés).” Sajnos a 11. kiadásban sem a nyitva tartás, sem a nyitvatartási szavak helyesírását illetően nincs indoklás. Talán emiatt adtam annak idején csak úgy kapásból hibás választ a kérdezőnek. Szerencsére az idő engem igazolt. Dóra Zoltán