Nyilatkozat a temetőkerttel rendelkező székelyudvarhelyi történelmi egyházak elnöksége részéről

Levélbontás
Becsült olvasási idő: 3 perc
Nyilatkozat a temetőkerttel rendelkező székelyudvarhelyi történelmi egyházak elnöksége részéről
Fotó: Hodgyai István

Mivel az elmúlt időszakban több helyről is megkérdőjeleződött az egyházak temetőinek működési rendje, teljes egyetértésben kinyilatkoztatjuk az alábbiakat:

1. Az egyházi temetők az egyházak magántulajdonát képezik. Az egyházak önrendelkezési joga, de a temetőkről, az emberi krematóriumokról és a temetkezési szolgáltatásokról szóló 2014. július 8-i 102. számú törvény alapján is a tulajdonos kötelessége a temetők fenntartásáról, működéséről gondoskodni. Az egyházi vezetőtanácsok mindegyike megfogalmazta temetői szabályzatát a törvény adta keretek között. Ennek alapján minden egyházközség élt azzal a törvény adta joggal, hogy a temető gondnokságát vagy a temetési szolgálatok meghatározott részét egy megfelelő engedélyekkel rendelkező jogi személynek szerződéses keretben átadja. 
2. Szomorúan állapítjuk meg azt a tényt, hogy rosszindulatú hírkeltéssel – akár a sajtó nyilvánossága által is – egyes személyek lejárató kampányt próbálnak indítani az egyházi vezetők ellen, azt sugallva, hogy tudatosan kötöttek olyan szerződéseket, amelyek a gyülekezeti tagok hátrányára vannak. Ezeket a vádakat egyöntetűen visszautasítjuk. Az egyházak nem fizetnek a temetői szolgáltatásokért, takarítási, gondozási tevékenységekért a szerződtetett cégnek. Ugyanakkor semmilyen anyagi juttatást nem kapnak a szerződtetett cég részéről. 
3. A város mindenik egyházközsége egymástól függetlenül, de egymástól nem eltérő gondok megoldására keresett szakmai támogatást, mely által a 2014/102-es törvény által előírt kötelezettségeinek is eleget tehet.  Mindenik egyházközség a gondnoki feladatkörnek egy törvény által jól meghatározott részét szerződéses alapon külsős jogi személynek szervezte ki. Erre a fent említett törvény lehetőséget biztosít. Ez a megbízás kötelezi a szerződtetett jogi személyt, hogy a törvényes keretek között és annak megfelelően a speciális tevékenységeket (mint sírhely azonosítása, pontos kimérése, a ravatalozók rendeltetésszerű használata, sírhely feltárása, továbbá azok a szolgáltatások, amelyek a halott felravatalozásától a sírhant megtakarításáig terjednek) mint külsős szerződtetett gondnok vagy szolgáltató maradéktalanul ellássa. Ezek a tevékenységek magántulajdont képező temetőkben történnek, a tulajdonos egyházközség felelősségére, így természetes, hogy az egyházi vezetőség ragaszkodik, hogy egy számonkérhető személy lássa el e feladatot, legyen ez magán- vagy jogi személy. 
4. A temetési szolgálatot igénylő gyülekezeti tagok minden más szolgálatot, kelléket, síremlék elkészítését megrendelhetik bármely engedéllyel rendelkező vállalkozástól, az egyházközségek sajátos belső szabályainak tiszteletben tartásával és azoknak megfelelően. 
5. Az egyházi vezetőség kizárólag szakmai, megbízhatóság és előzetes tapasztalatok alapján választotta ki a szerződtetett külsős felet. Az egyetlen cél a temetők legjobb működtetése, adminisztrálása, az ékes és szép rend fenntartása vagy éppen megvalósítása volt. A temetők mostani, rendezett állapota, a minőségi szolgálatok mind ezt bizonyítják. Gyülekezeti tagjaink elégedettek a döntésünk eredményével. A felmerülő kérdéseket, nehézségeket is a legnagyobb jóindulattal kezeljük, igyekszünk az egyházközségi tagok javaslatait és visszajelzéseit szem előtt tartva a megoldásainkba integrálni, mindezt a gondnokság és a gondnoki/temetési feladatokat ellátó külsős jogi személy bevonásával. 
6. A törvények (a 2014/102-es törvény is) külön szabályozzák a köztemetők működését, amit az önkormányzatoknak lenne kötelességük létrehozni és működtetni a közintézményekre vonatkozó szabályok szerint. Városunk jelenleg nem rendelkezik megfelelő méretű, állapotú köztemetővel. Éppen ezért kéréssel is fordulunk a város vezetőségéhez: a törvényben kötelezően előírtak szerint minél hamarabb gondoskodjon megfelelő köztemető létrehozásáról.  
7. Az egyházak a tulajdonukban lévő temetőkerteket elsősorban saját egyházközségeik elhunyt tagjaiknak tartják fenn, s mint a közösség történetének tükre a város történelmének is tükröt állít. A temetőkertek megfelelő gondozása az egyházközség halottai és hozzátartozói iránti tisztelet kifejezése. Ezt a tevékenységet a törvényes és az anyagi lehetőségek is korlátok közé szorítják. Az egyházközségek tagjainak sem és egyházközösségen kívüli személyeknek sem kötelező az ezekben a temetőkertekben való temetkezés, a választás lehetősége reményeink szerint a város által régóta tervezett és szorgalmazott köztemetővel egészül ki, s ezáltal a magántemetőkkel szembeni neheztelés és kritika is oldódni tud. 
8. Az egyházi vezetőségek mindegyike lelkiismeretesen törekszik a temetőkben a kegyeleti szempont, tisztaság és rend lehető legjobb érvényesítésére. Szeretettel kérjük, hogy ha van olyan hozzátartozó, aki úgy érzi, hogy személyesen bármilyen hátránya származott a temetőkertek gondnoksági feladatkörének ilyen formában történő ellátásából, az jelezze az illetékes egyházi vezetésnél. 
9. Jelen nyilatkozatunkkal lezártnak tekintjük e kérdés további, médiában történő vitatását.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!