borús égbolt
Nyár végi készletkisöprés
Valamelyik nap a múlt héten kiárusítást szervezett az egyik nagyáruház. Készletkisöprés történt, hogy ne kelljen raktározni a cuccot. Olyan kisebb, többnyire női darabok voltak – ahogyan én láttam –, amelyeket nyári alkalmakra lehet és szokás felvenni, könnyű blúzok, szoknyák, egy- és kétrészes ruhák, talán arra sem jók, hogy valamelyik évközi vasárnapon el lehessen menni bennük a templomba, városba, de megfelelnek, ha ide-oda akar bennük elmenni tulajdonosuk, esetleg hétvégi partin is lehet bennük villogni kispolgári társaságban, de reprezentálásra már nem valók. Tulajdonképpen olyan ruhafélék, amelyekből, ha sok is van, olyan, mintha csak egy lenne. Lehet a legkülönbözőbb színkombinációkat összeállítani belőlük, lehet a formákat variálni, akkor is közönségesek.
Az egyéniség sokkal komolyabb cuccok által mutatkozik meg, azokat úri szabók varrják vagy pedig márkás holmik, amelyeken nem a cetli és a jelzés, hanem a visszafogottság, a klasszikus vonalak jelzik az értéket. Ilyeneket viselnek a jó ízlésű emberek függetlenül attól, hogy tehetősek-e vagy sem. Gondolom én. A válogatott ruhadarabok nem a kiárusítások alkalmával kerülnek a birtokunkba, hanem már a fantáziánkban léteznek, belénk vannak kódolva, s amikor véletlenül meglátjuk, akkor tudjuk, hogy ez az! Néha filléres darabok, máskor pedig annyira drágák, hogy elviszik a fél fizetésünket, de nem hagyjuk elsuhanni a soha vissza nem térő alkalmat. De amikor szórólapokkal gerjesztik a vásárt, amikor különböző csatornákon szólítanak meg, hogy vedd meg és fuss, akkor gyanús az egész. Vélhetően nem akar raktározásra költeni a ’mall’, s csak azért enged most ötven, hatvan, meg hetven százalékot, hogy nagyobb legyen a hatás. Mára mindenki elfelejtette, hogy a tavalyi szezonhoz képest, idén majdnem duplájába került volna minden rongy a maga idejében, ha májusban akarunk a nyárnak nekivetkőzni, illetve öltözni.
Véreink ma azért veszik be a csalit, mert nem a színház, nem a templom, nem a korzó a ruhatár felvonultatásának helyszíne – mindenki autóval közlekedik, s az utastérben olyan mindegy, hogy mit gyűrűnk össze, esetleg mit izzadunk össze –, hanem a ’bótolás’, a vásárlás aktusa maga a cél, amely ily csalárd módon akár többet érhet a konzumidiotizmus korában, mint egy ima.
Simó Márton
