Népi mesterségek nyomában

HN-információ
Hagyományos népi mesterségekkel ismerkedhettek meg a Benedek Elek Tanítóképző II. és IV. osztályos tanulói a Hargita Megye Tanácsa által támogatott pályázat révén. Lehetőségük nyílt ezáltal a környékbeli falvakra jellemző foglalkozások megismerésére, élményszerű gyakorlati megtapasztalására is. Minden kínálkozó alkalmat megragadtunk, hogy a helyi mesterek munkájába betekintést nyerhessünk: zsindelykészítés, vízi molnárkodás, sajtkészítés, ke­nyérsütés, bútorfestés, freskók a templom falán, sókitermelés, top­lászás, korongozás… Ezenkívül megtanulták, hogy Kőrispatakon „nem lehet mindent egy kalap alá venni”, Korondon „addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”, Varságon pedig „addig ütik a vasat, amíg forró”. Örülünk, hogy eljuthattunk ezekre a helyekre és betekintést nyerhettünk elődeink egyszerű, de nagyszerű világába. Reméljük, hogy ilyen és ehhez hasonló programok által nem merülnek majd feledésbe őseink mesterségei és hagyományai sem. Demeter Magda, Székelyudvarhely [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!