Hirdetés

Nemzetközi ismertségre törekszenek a Mária Út szervezői

HN-információ
Az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap felvidéki, délvidéki, erdélyi és magyarországi szervezői, illetve a Mária Út program kiépítésében és népszerűsítésében részt vállaló önkéntesek találkoztak június 24–28. között Csíksomlyón. A zarándoklatnak a lelki és gondolkodásbeli mentalitásváltáson kívül, valamint a közösségformáló erején túl fontos gazdasági tényezői is vannak – hangsúlyozta a találkozó sajtótájékoztatóján dr. Szabó Tamás. A Mária Út Egyesület elnöke szerint az egyesület hosszú távú céljai között szerepel a zarándokút nemzetközi népszerűsítése, illetve évente 100 ezer nagyságrendű zarándok megszólítása, akik 40–50 napot töltenének Erdélyben. [caption id="attachment_4471" align="aligncenter" width="620"]Nagy reményekkel indították a Mária Út kezdeményezést. Lehetőség a felzárkózásra Fotó: Balázs Árpád / archív Nagy reményekkel indították a Mária Út kezdeményezést. Lehetőség a felzárkózásra Fotó: Balázs Árpád / archív[/caption] [dropcap]N[/dropcap]em szabad megfeledkeznünk arról, hogy a vallási turizmusból származó vendégéjszakák száma jelenleg vezető helyen áll a világgazdaságban, a Szent Jakab zarándokút például évente kilencmillió vendégéjszakát hoz a turizmusban. Évente 330 millió ember kel útra, ebből a tömegeket megmozgató áramlatból azonban Közép-Európa kimarad, ezen szeretnénk változtatni a Mária Út nemzetközi elismertetésével – mondta a sajtótájékoztatón dr. Szabó Tamás. A célok megvalósításán pedig a Mária Út Egyesület elnöke szerint önkéntesek is dolgoznak, nemcsak itt, hanem Délvidéken, Felvidéken és Magyarországon egyaránt. A zarándoklat helyi népszerűsítésében fontos szerep jut az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapnak, amely jó alkalom arra, hogy az emberek részt vegyenek a közös imádkozásban és megtapasztalják a zarándoklat hangulatát. Idén az 1Úton zarándoklatot augusztus 22-én, Nagyboldogasszony ünnepe után szervezi meg a Mária Út helyi csapata. – Ez az esemény sokak számára nyújt zarándokélményt, amely egy életforma, amelyben az ember megtapasztalhatja a keresztény értékrend valóságosságát. Tavaly a családokért imádkoztunk, idén az egység erejéért, a békéért, a különböző nemzetiségek együttéléséért ajánljuk fel a zarándokutat – részletezte Péterfi Attila-Csongor, az 1Úton zarándoklat ötletgazdája. A szervezők adatai szerint tavaly 22 ezer ember csatlakozott a megmozduláshoz, illetve több száz egyházi személy. A Mária Út Kárpát-medencei önkénteseinek és az országonként létrejövő egyesületek munkájának már konkrét eredményei vannak, Csíksomlyón idén francia, belga, német és osztrák zarándokokat is fogadtak. – Az erdélyi Mária Út fő útvonala kész van, ennek a kiépítése a civilszervezetek, az egyház és az önkormányzatok támogatásával jött létre. Folyamatosan karbantartjuk, ahonnan eltűnnek a táblák, oda újakat helyezünk ki, de a továbbiakban nagyon fontos az is, hogy kellőképpen felkészüljünk a külföldi vendégek csíksomlyói fogadására – közölte Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület alelnöke. Az augusztus 22-re tervezett 1Úton Nemzetközi Zarándokút több szász települést érint Ausztriában, Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Magyarországon, a zarándokok térségünkben Sepsiszentgyörgyről indulnak és Tusnádfürdő érintésével érkeznek meg Csíksomlyóra, ahonnan Karcfalva irányába tovább haladva a Gyergyói-medencét, majd Udvarhelyszéket is körülölelik. – Az átlagosan 25 kilométeres távokra bontott szakaszok, melyek a teljes Mária Utat lefedik, az 1uton.mariaut.hu honlapon megtekinthetők – tudtuk meg a szervezőktől. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!