Hirdetés

Nem sok vizet zavarnak

Bár nyáriasra fordult az időjárás, még nem a legmegfelelőbb a szabadtéri fürdőzésre: legalábbis ezt mutatja az egyre kevesebb Hargita megyei strand látogatottsága.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 7 perc
Nem sok vizet zavarnak
Zsögödfürdő idénykezdéskor. Pezsdítő víz Fotó: László F. Csaba

Gyermeknapon, június 1-jén nyitott Ma­roshévízen az Ur­mán­czy termálfürdő, így a 14 év alatti vendégek ingyen használhatták aznap a medencéket. Ugyancsak gyermeknapon vehették birtokba a fürdővendégek a szomszédos Borszéken a Fontana gyógyfürdő szabadtéri medencéit.

Régi és új fürdők

Molnár Tímea, a Fontana gyógy­fürdő menedzsere elmondta: a medencék vize 28–30 Celsius-fokos, így kissé hűvösebb időben is használhatók, a gyermek- és felnőttmedence mellett ugrómedence is rendelkezésre áll a festői környezetben lévő gyógyfürdő szabadtéri részlegén. 
Hévízen az olimpiai méretű úszómedencét kitisztították, akárcsak a két kis méretű gyermekmedencét. Emellett a strand területén teniszezni, biliárdozni és asztaliteniszezni is lehet; a 26 fokos, gyógyhatású termálvizes strandot hétfőnként 9-15, szerdától vasárnapig pedig 9-19 óra között látogathatják az érdeklődők.
– A maroshévízi Bánffy strand üzemeltetői felújítási és karbantartási munkálatokat végeznek, így még nem döntöttek a nyitás dátumáról, sem az idei szezon árairól – nyilatkozta lapunknak Dan Marcu tulajdonos.
Bő két hete üzemel a zsö­gödfürdői strand is. Bőjte István, a létesítmény üzemeltetője arról tájékoztatott, hogy újrafestették a lábmosót és az öltözőket. 

Későbbi nyitás

Udvarhelyszéken is számos strand közül választhatnak a felfrissülésre vágyók. A székelyudvarhelyi Septimia Hotel & Spa Resorts szabadtéri strandja június 5-én nyitotta meg kapuit, számos újítással készültek. Gál-Ördög Orsolya brandmenedzser elmondta, teljesen átrendezték a strand területét, árnyékosabb helyre költöztették a játszóteret, a strandbárt, egy új strandröplabda-lábtenisz homokos pályával is bővítették kínálatukat, és a napozóteret is növelték. 
A székelyudvarhelyi városi strand nyitását holnapra tervezik, tudtuk meg Zörgő Noémitől, a városháza szóvivőjétől. Mint mondta, karbantartási munkálatokat végeztek az elmúlt időszakban, újrafestették a medencéket, az étkezőnek helyet adó rész megújult, és strandröplabdapályát is kialakítottak, ami idáig nem volt. Zörgő Noémi hozzátette, tavaly vásárolt a város egy tisztító robotgépet, amelyet idén is üzemeltetni fognak a jobb vízminőség érdekében.
Homoródfürdőn, a Lobogó Resort strandjánál is zajlanak az előkészületek, ám náluk még legalább egy hónapot várni kell a nyitásra. Görgicze Sándor menedzser elmondta, általában július elején indul a strandszezon, ám ezt nagyban befolyásolja az időjárás is. Idén korszerű, modern technológia segítségével fűtik majd a medencék vizét, ez számít a legnagyobb újdonságnak, de területrendezés is kilátásban van, hogy minél kényelmesebben és többen tudjanak majd pihenni. Jegyárakról egyelőre nem tudott beszámolni a menedzser, a nyitás előtti héten döntenek, és aktualizálják a belépők árát. 

Hodgyai István
Nyitásra kész az udvarhelyi strand

Bővülő sóvidéki kínálat

Parajd igen népszerű turisztikai központ, a látogatók azonban nemcsak a sóbánya miatt, hanem a szabadtéri sós strand miatt is előszeretettel keresik. A sós víznek ugyanis számos gyógyhatása is van. Seprődi Zoltán, a Parajdi Sóbánya igazgatója elmondta, június 17-re tervezik a sós strand nyitását, és bíznak benne, hogy az időjárás is partnerük lesz. Jelenleg a karbantartási munkálatok zajlanak. Hozzátette, évente körülbelül 80 ezer ember szokott megfordulni szabadtéri strandjukon. 
Idén újabb szabadtéri stranddal bővül a Sóvidék kínálata, ugyanis ha minden a tervek szerint halad, Korond határában, az árcsói részen is megnyílik a két medencéből álló strand. Katona Mihály, Korond község polgármestere elmondta, jelenleg a tereprendezéssel dolgoznak a kivitelező vállalat munkatársai. A medencéket feltöltötték, a rendszert próbálják, és bíznak benne, hogy a tervezett időpontban, azaz július 1-én megnyithatják a létesítményt.

Üzemelnek a termálfürdők

A szentegyházi termálfürdők is igen népszerűek a turisták körében. A Nosztalgia Termálfürdő már május végén megnyitotta kapuit. Péter Tímea tulajdonos elmondta, az ortodox pünkösd idejére több vendégük érkezett, de azóta csak minimális a látogatottságuk. Ez azonban természetes, hiszen mint mondta, tapasztalataik szerint a nyári vakáció beköszönte után indul be igazán az élet és kezdődik el a strandszezon. 
A Szentegyháza Gyöngye Termálfürdőnél érdeklődve megtudtuk, hogy tegnapra tervezték a nyári programra való átállást, naponta 9–20 óra között várják majd a kikapcsolódni vágyókat. Nagyobb újítással nem készültek az idei szezonra, és a jegyáraik sem változtak, azaz felnőtteknek 30, gyerekeknek 20 lejbe kerül az egész napos belépő a hét minden napján.

Változatos belépti díjak

Zsögödfürdőn a tavalyi árakkal dolgoznak, újdonság, hogy a napi belépő mellett havi bérlet is váltható. Nem változtak az árak a maroshévízi Urmánczy strandon sem, Szabó Tekla Katalin társtulajdonos elmondta: felnőtteknek 20, 3 év feletti gyermekeknek 10 lej a belépő, zárás előtt két órával kedvezményes felnőttjegyet lehet váltani, 15 lejért. A családi jegy 50 lejbe, a zárás előtti órákban 45 lejbe kerül. Változatlan áron lehet majd jegyet váltani a székelyudvarhelyi városi strandon is: ötéves kor alatti gyermekeknek ingyenes, az egész napos gyerekjegy 10, a felnőttjegy 15 lejbe kerül, de családi, nyugdíjas- és félnapos jegy is váltható. Parajdon is a tavalyi árakon lehet fürdőzni: napos és félnapos jegyet lehet váltani; a felnőtteknek az egész napos jegy a hét minden napján 50, gyerekeknek 30 lejbe kerül, hároméves kor alatt pedig ingyenes a belépés.
A borszéki gyógyfürdő kültéri medencéinek használati díja megegyezik a beltéri szolgáltatások összegével: a háromórás belépő felnőtteknek 50, gyermekeknek 25 lejbe kerül hétköznaponként, a hatórás pedig 70, illetve 35 lejbe. Hétvégén a háromórás felnőttjegy 60, a gyermekjegy pedig 30 lejbe, a hatórás 80, illetve 40 lejbe kerül.
A székelyudvarhelyi Septi­mia napos, félnapos, családi és úszójegyet kínál vendégeinek, de egy hónapig érvényes bérleteik is vannak. Az aktuális árlistáról a Septimia Resorts oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők. A jegyek ára egyelőre nem változott, ám minimális növekedésre számítani lehet. Az egész napos jegy felnőtteknek 40, gyerekeknek 25 lejbe kerül hétköznaponként, hétvégén pedig 57, illetve 30 lejt kell fizetni az egész napos belépőkért.
A szentegyházi Nosztalgia Termálfürdő is egész és félnapos jegyeket kínál vendégeinek, külön felnőttek, gyerekek és nyugdíjasok számára. Péter Tímea tulajdonos elmondta, idén kénytelenek voltak emelni áraikon, így hétköznap az egész napos felnőttjegy 35, a nyugdíjasjegy 30, a gyerekjegy pedig 20 lejbe kerül. Hétvégeken további 5 lejjel kerülnek többe a belépők.

Tudósított: Boncina-Székely Szidónia, Hadnagy Éva, Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!