Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Hargita Népe
Babakocsival sétáló nő, majd egy másik jelenet, amint a leütött édesanya a földön fekszik. Később kiderül, hogy elrabolták háromhetes gyerekét. Nem, ez még nem a csíkszeredai központi parkban történt. Habár amilyen időket élünk… Az említett történet a Rex felügyelő című filmből van. Nagyon ritkán, de megnézem a sorozat egy-egy részét az ismételten a nemzet televíziójaként emlegetett csatornán. (Szegény Sára Sándor és Csoóri Sándor bizonyára egyet fordul a sírjában, amikor ismét így emlegetik. Habár még mindig értelmesebb tartalmakat közvetítenek, mint a kereskedelmi csatornák.) Többet ér, mint a vírusos, migráncsos agymosás. Mi volt a történet folytatása? A nyomozók kellő higgadtsággal és szakszerűséggel dolgoztak az ügyben. Az elrabolt gyerekek szülei természetesen idegesek, türelmetlenek voltak. Hiába kérték a nyomozók a házaspárt, hogy az ügy hatékonyabb rendezése érdekében ne forduljanak a sajtónyilvánossághoz, ennek ellenére néhány fotót és történetüket megosztották a lapokban. Ettől fogva bonyolultabb lett minden, hiszen a rabló tudta, hogy keresik őt és a babát, így még inkább menekülni kezdett. A lényeg, hogy a baba ezáltal nem került meg hamarább. Újságírói munkánk során mi magunk is keveredünk hasonló helyzetekbe. Szerencsére nem gyerekrablással kapcsolatosan. Többször előfordult, hogy egy ügyben megkerestem az illetékest, mire ő azt mondta, hogy van némi fejlemény, de nem nyilatkozhat, mert azzal kárt okozhat akár egy nagyobb közösségnek is. Ilyenkor az szokott történni, hogy azt mondom, rendben, de amint nyilatkozhat, jelentkezzen. Egyrészt azért is így járunk el, mert a mi célunk sem a károkozás, másrészt a jó kapcsolat ápolása mindannyiunk érdeke, és abban bízunk, ha jóhiszeműen járunk el, akkor következő alkalommal egy másik ügyben nyilatkozni fog az illető, és általa magunk is segítünk a közösségen. Ugye emlékszünk arra, hogy néhány nappal ezelőtt az egyik parlamenti párt elkezdte a sajtóorgánumok listázását? Minket egyelőre kihagyott, egyrészt azért is, mert távol van tőlünk, de mint korábban is írtam, megvannak a mi listázóink. Ezzel nincs is baj, mert nem árt az egészséges hírverseny, és amúgy is mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy milyen tartalmakat fogyaszt. Itt az jár rosszul, aki a sajtót ki akarja használni és az újságírót hülyének nézi. Néhány hónappal ezelőtt egy rendezvénysorozat kapcsán felhívtam az egyik polgármesteri hivatal sajtófelelősét, hogy a közelgő rendezvényükről írjak, mire azt a választ kaptam, hogy két nap múlva lesz sajtótájékoztató, és ott mondják a részleteket. Még aznap este olvastam az egyik konkurens sajtóorgánumban a rendezvényről. Felháborodásomnak azonnal hangot is adtam, és hívtam a hivatal munkatársát. Kiderült, nem ő vagy éppen a hivatal valamelyik alkalmazottja, hanem a rendezvény külsős felelőse nyilatkozott. Mindez jól mutatja a belső kommunikációjuk milyenségét. Nem tudja a jobb kéz, hogy mit tesz a bal. Természetesen a sajtótájékoztatójukon nem csodálkoztam el, hogy micsoda vagány filmeket vetítenek majd a rendezvényükön. Egy ugyancsak hasonló eset. Az egyik plébánia új beruházásával kapcsolatban érdeklődtem volna, de az illetékes azt mondta, nem nyilatkozik a sajtónak. Másnap szintén egy konkurens sajtótermékben olvastam ugyanarról a beruházásról. Ismét csak megkérdeztem az illetékest, hogy miért tett ilyent. Azt válaszolta: az újságíró kollégának sem nyilatkozott, de ő a korábbi tudósítása alapján írt egy új cikket. Aztán akadt olyan is, amikor egy fontos épület renoválásáról érdeklődtem, az illetékes ugyancsak idiótának nézett. Azt mondta, nem tudja miért volt szükséges a középület tetőjének cseréje, nem is tudja, hogy mennyibe kerül a beruházás, ő „csak pecsétel és a papírmunkát végzi”. Megjegyzem, elég gyenge gazda, aki nem tudja, hogy miért szükséges a felújítás és mennyit költ arra. Aztán mi újságírók tapasztaljuk azt is, hogy akad olyan polgármester is, akiről távolról látszik, hogy irritálja a sajtó jelenléte, és csupán akkor nyilatkozik előszeretettel, amikor önmagát akarja fényezni. Miért ecseteltem mindezeket? Nem azért, hogy valaki megsajnáljon, hiszen amikor ezt a pályát választottuk, tisztában voltunk, hogy egyeseknél az első hét év otthon gyenge volt, de nem is a közérdekű információkról szóló jogokról vagy a versengésről papolnék. Csupán figyelmeztetés gyanánt írom azoknak, akik hitványul átvernek, hogy a fentiekben vázolt húzásokkal nem minket járatnak le, hanem saját magukat. Egyetlen közösségi vezető – legyen az polgármester, plébános, pedagógus, egyesületi elnök, stb. – sem hiteles a célközönség szemében, ha Karinthy módjára cselekszik: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”, és a szép szavait nem követik hiteles, következetes tettek. Így nem egyszerű sem kampányt nyerni, sem diákot tanítani, sem egyházközséget vagy egyesületet vezetni!

Biró István