Hirdetés

Nem ment túl jól a nyolcadikos próbavizsga a megyében

Megyénkben mintegy háromezer tanuló vett részt a március 20–22. között az általános iskolák végzőseinek rendezett próbavizsgán. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség által rendelkezésünkre bocsátott összesítés szerint románból és matematikából az országos átlag alatti eredmények születtek, míg magyarból egy kevéssel sikerült meghaladni azt.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Nem ment túl jól a nyolcadikos próbavizsga a megyében
Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

A román nyelv és irodalom próbavizsgán a nyolcadikosok felének sem sikerült megírni az ötöst (44,46 százalék), ezzel jelentősen elmaradnak az országos átlagtól, ami 75,3 százalék lett az idén. Valamivel több mint kétszáz tanulónak a 2-es osztályzatot sem sikerült megszereznie az írásbeli megmérettetésen, 611-en pedig épphogy elérték a 3-ast. A megyénkben a maroshévízi  O. C. Tăslăuanu Gimnázium egy diákjának sikerült csak hibátlanra a dolgozata, összességében is a román tannyelvű iskolák teljesítettek legjobban ezen a próbán.

Anyanyelvből, azaz magyar nyelv és irodalomból egy kevéssel sikerült túlszárnyalni a 81,7 százalékos országos átlagot, ugyanis megyénk nyolcadikosainak 82,72 százaléka 5-öst vagy annál nagyobb jegyet kapott.

Pontosan 2500 tanuló vett részt ezen a megmérettetésen, ahol a legtöbben, 531-en 7-esre teljesítettek, és egyetlenegy 10-es dolgozat sem született a megyében.

Matematikából a részt vevő diákok valamivel több mint felének sikerült elérnie az 5-ös osztályzatot, az 52,31 százalékkal nem sokkal maradunk el az országosan mért 59,2 százaléktól. Majdnem 600 tanuló alig maradt el a bűvös vonaltól, mert dolgozataikat 4-4,99-es jeggyel értékelték a javító tanárok. Ebből a tantárgyból viszont két tanuló is 10-esre vizsgázott, az egyikük a már említett maroshévízi tanintézet diákja, a másikuk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumba jár.

A próbavizsgát 129 tanintézetben rendezték meg, többek között azzal a céllal, hogy a tanulók barátkozzanak a vizsga légkörével, illetve azért, hogy kapjanak visszajelzést arról, hol tartanak a cikluszáró vizsgára való felkészülésben. A próbán kapott jegyeket csak a tanuló kérésére írhatják be a naplóba a tanárok, az eredményeket pedig közösen átbeszélik, a szülőket is tájékoztatják. Bár az 5-öst nevezzük átmenőnek, igazából az év végi értékelővizsgán nem lehet megbukni, az akkor szerzett bármilyen jegyek átlaga alapján zajlik majd a középiskolai felvételi. A nyolcadikosoknak június 9-én zárul a tanév, az országos értékelővizsga június 19-én kezdődik.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!