Nem kell iskolába menni: folytatódik az oktatás
Ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat – jelentette be ma kora délután Klaus Iohannis államfő.
Fotó: gov.ro – Az a döntés született, hogy ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat. A tanulók, az egyetemisták már nem jelennek meg fizikailag az intézményekben – közölte az államfő. Hozzátette: a tanév hivatalosan június 12-én zárul. Klaus Iohannis azt is elmondta, a diákokat azzal a jeggyel zárják le, amit a második félév elején kaptak, de "kivételes esetben" szintfelmérőt is írhatnak. Kifejtette: ha megnyitották volna az iskolákat, abban az esetben sem sikerült volna betartani a társadalmi távolságtartás szabályait, ha a gyerekek több váltásban jártak volna. Iohannis szerint a döntés meghozatalakor figyelembe vették más európai országok tapasztalatát. Egy franciaországi tartományban például fertőzési góccá váltak az újra megnyílt iskolák, ugyanakkor sokfelé már döntést hoztak arról, hogy így zárják le a tanévet. A végzős osztályok tanulói - a távolságtartási szabályok szigorú betartásával - június 2-a és 12-e között vehetnek részt felkészítőkön – mondta Klaus Iohannis államfő, és hozzátette: a vizsgák a betervezett időpontokban lesznek. Az államfő szerint a felkészítők legtöbb két-három órát tartanak majd, egy teremben legtöbb tíz gyerek lehet. Iohannis hozzátette, hogy az érettségi és a képességvizsgákat az eredeti program szerint kell megtartani, de a távolságtartási szabályok szigorú betartásával. Lazítás az idősebbek kijárási szabályain Klaus Iohannis azt is elmondta, hétfőtől kezdődően a 65 év fölötti személyek reggel 7 és 11 óra között, illetve este 7 és 10 óra között mehetnek ki a házból. Klaus Iohannis a koronavírus-járvány kapcsán megbeszélést tartott a Cotroceni-palotában Ludovic Orban miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Monica Anisie tanügyminiszterrel, és Raed Arafattal, a katasztrófavédelmi ügyosztály vezetőjével.HN-információ/Agerpres