Hirdetés

Nem kaptak választ megállapodási javaslatukra a tanügyi szakszervezetek

HN-információ
A tanügyi szakszervezeti szövetségek szombaton felszólították a kormánypártokat, hogy legkésőbb hétfőig valljanak színt a romániai oktatás támogatásának ügyében. A közleményben foglaltak szerint nem kaptak választ a megállapodási javaslatukra, ugyanakkor felszólították a kormánypártokat, hogy legkésőbb hétfőig nyilvánosan foglaljanak állást ebben a kérdésben. A három nagy szakszervezeti szövetség (FSLI, Spiru Haret és Alma Mater) közös közleményében felidézte: a január 21-én tartott találkozón a miniszterelnök megígérte, hogy a kormány megállapodást ír alá az oktatás támogatásáról. Mint írták, közel két hétig vártak az egyezség tervezetére, ám ezt nem kapták meg, így egy héttel ezelőtt maguk terjesztettek be egy megállapodási javaslatot az oktatási miniszternek. Majd akárhányszor érdeklődtek Sorin Cîmpeanunál a megállapodás sorsáról, azt a választ kapták, hogy a tervezetet egyelőre vizsgálják az illetékes minisztériumok. „A kormány voltaképp úgy döntött, hogy a megállapodás érdektelen” – vonták le a következtetést a szakszervezetek. Emlékeztettek arra, hogy az egyezséget február 4-én kellett volna aláírniuk a miniszterelnökkel, akitől megtudták: a kormány nem szándékozik egyezséget kötni a szakszervezetekkel. Nicolae Ciucă azt ajánlotta, hogy az oktatási miniszterrel állapodjanak meg. A szakszervezetek közölték: nem kérdőjelezik meg Sorin Cîmpeanu jó szándékait, de szerintük semmi garancia nincs arra, hogy ha az oktatási tárca vezetőjével írnak alá egyezséget, akkor azt be is fogják tartani. Ezért kormányszintű megállapodást kérnek a koalíciótól az oktatás támogatásáról, a miniszterelnököt pedig arra kérték, hogy szintén a nyilvánosság előtt adjon magyarázatot a történtekre, mert szerintük sértő a magatartása.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!