Hirdetés

Négy korábbi győztes a rajtnál

HN-információ
Ma délelőtt 11 órakor a csíkszeredai Szabadság térről rajtol el a 9. Székelyföld Kerékpáros Körverseny mezőnye. Az első versenynap a Csíkszereda – Tusnád – Sepsiszentgyörgy – Kovászna – Kézdivásárhely – Csíkkozmás – Csíkszereda közötti 184 kilométert teljesíti a mezőny. A rajtnál négy korábbi Székelykör-győztes lesz jelen. [caption id="attachment_8519" align="aligncenter" width="620"]A négy korábbi győztes a színpadon Fotó: Balázs Árpád A négy korábbi győztes a színpadon Fotó: Balázs Árpád[/caption] [dropcap]A[/dropcap] Mikó-várban tartott hivatalos csapatbemutatóval kezdődött el tegnap este nyolc órakor a 9. Székelyföld Kerékpáros Körverseny, az igazi viadal azonban ma délelőtt 11 órakor indul. Az idei, 10 ezer eurós összdíjazású verseny két szakaszból és két félszakaszból áll, a végső győztes kiléte szombaton este fél kilenckor válik ismertté. Pénteken a Székelyudvarhely – Parajd – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda közötti 193 kilométer vár a mezőnyre, szombaton délelőtt 10 órakor a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti 6 kilométeren lesz az egyéni időfutam, azaz a 3A félszakasz, délután pedig a Csíkszereda – Csíkrákos – Csíkszentmihály – Csíkszépvíz – Csíkszereda közötti 30 kilométeres táv megtétele után a hargitai megyeszékhely utcáin kialakított hat kilométeres pályán 17 kört teljesít a mezőny, a 3B félszakasz összhossza 130 kilométer. Négy győztes A résztvevők között négy korábbi győztes is részt vesz az idei Székelyföld Kerékpáros Körversenyen. Evgenij Balev Gerganov (Regional Team Diem 2) 2010-ben, Florian Bissinger (WSA Greenlife) 2011-ben, Georgi Petrov Georgiev (Brisaspor) 2013-ban és Stefan Koychev Hristov (Brisaspor) 2014-ben nyerte meg a Székelyföld Kerékpáros Körversenyt. A technikai iratkozás után kiderült, idén tizenegy csapat alkotja a 9. Székelyföld Kerékpáros Körverseny mezőnyét. Fehéroroszországból a Minszk Cycling Club, Ausztriából a Hrinkov Advarics Cycling Team és a WSA Greenlife, Ukrajnából a Kolss-BDC, Kazahsztánból a Vino4Ever, Bulgáriából a Vassi Levszki és a Regional Team Diem 2, Törökországból a Brisaspor, a házigazda csíkszeredai Tusnad Cycling Team, valamint a román és a moldáv válogatott áll rajthoz a 9. Székelyföld Kerékpáros Körversenyen. Mezek A verseny során hat megkülönböztető mezt osztanak szét szakaszonként a szervezők. Az egyéni összetett éllovasa a narancs-fekete, ING Service feliratú mezben tekerhet, a legjobb hegymenő sárga, Csíkszereda feliratú mezt visel majd. A pontverseny éllovasa piros-fekete színű és Szeklerland feliratú mezben teker majd, a legjobb 23 év alatti versenyző a fehér, Amigo&Intercost feliratú mezt viseli majd. A legjobb csapat a krém színű, Novák Cukrászda mezt viselheti, míg a legjobb romániai versenyző a kék, Bellotto feliratú mezben teker majd a második szakaszt követően. Az első szakasz Ma délelőtt 11 órakor a csíkszeredai Szabadság térről rajtol el a 9. Székelyföld Kerékpáros Körverseny mezőnye, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Csatószeg és Csíkverebes érintésével érik el a kerekesek Tusnádot, ahol a szakasz első sprintjére kerül sor. Ezt követően Tusnádfürdőnél hagyja el a mezőny Hargita megyét és lépnek be Kovászna megyébe várhatóan déli 12 órakor, negyven perccel később Sepsiszentgyörgyön lesz a nap második sprintje. A kovásznai megyeszékhelyről Réty és Cófalva érintésével halad a mezőny Kovászna városába, innen pedig Zabolát és Szentkatolnát követően érnek be Kézdivásárhelyre, ahol újabb sprint következik. A nap harmadik részhajrája után a Kászonok felé kerekeznek a sportolók, majd a Nyergestetőn lesz a nap egyetlen hegymenése, amely B kategóriás mászás lesz. Az ereszkedést követően Csíkkozmás, Csíkszentmárton és Csíkszentkirály érintésével ér vissza a mezőny Csíkszeredába, ahol a Brassói, Zöld Péter utca, Vár tér és a Temesvári sugárúton végighaladva a Szabadság téren lesz az érkezés várhatóan délután fél négy körül. A 9. Székelyföld Kerékpáros Körversenyt Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság és a Csíkszeredai Intersport SK szervezi, partnerek Hargita és Kovászna megye tanácsa, valamint Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely önkormányzata. Az esemény főtámogatója az ING Service, támogatók az Amigo&Intercost, Ford Autó Bogyó Sepsiszentgyörgy, Novák Cukrászda és a Bellotto.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!