Hirdetés

Négy hétre bezárt a Csíki Csobbanó

HN-információ
Karbantartási és javítási munkálatok miatt négy hétre, augusztus végéig bezárt a Csíki Csobbanó. A fedett uszodák esetében szükséges takarítási munkálatok és fertőtlenítés mellett ilyenkor az épület kivitelezésére szerződtetett építkezési vállalkozó is visszatér a helyszínre, és elvégzi a garanciális munkálatokat – tudtuk meg Bíró Lászlótól, a Csíki Fürdők Kft. igazgatójától. [caption id="attachment_8928" align="aligncenter" width="620"]Kisebb garanciális javításokat végeznek a városi uszodában. Sokan várják a nyitást Kisebb garanciális javításokat végeznek a városi uszodában. Sokan várják a nyitást[/caption] [dropcap]A[/dropcap] városnapi úszóversenyt követően, augusztust 3-án zárt be a Csíki Csobbanó, és a hónap végéig nem is nyit ki a város uszodája – közölte lapunkkal Bíró László. Az igazgató szerint a nyári szünet első hetében a Csíki Fürdők Kft. munkatársai kitakarították és fertőtlenítették a medencéket, ezt követően a kivitelezőnek adják át a terepet, hogy elvégezze a garanciális munkálatokat. – Továbbra is jelentkeztek az uszodában, illetve az épületen olyan kisebb hibák, amelyeket az építő kell kijavítson. Garanciális javítási munkálatokra van szükség többek között a tetőszerkezet esetében, illetve a medencék tömítését is át kell nézni – tudtuk meg az igazgatótól. Bíró László szerint a fedett uszodába látogatók vigyáznak a helyiségek tisztaságára és állapotára, rongálásokról tehát nem lehet beszélni. – Ami pedig ennél is jobb hír, hogy a tavalyi adatokhoz képest idén 10 százalékkal növekedett az uszoda látogatottsága, a vendégek száma az eddigi nyári hónapokban sem esett vissza, sőt júliusban elérte a 11 ezret – állította Bíró. A statisztikai adatok szerint januártól júliusig összesen 77 500 személy váltott jegyet vagy bérletet a Csíki Csobbanóba. – Tavaly a nyári hónapokban jelentősen visszaesett a forgalmunk, az úszásoktatási programnak köszönhetően azonban a gyermekek nyáron a szüleikkel, nagyszüleikkel térnek vissza az uszodába, és kialakult egy állandó közönség, amely szívesen jár ide úszni – tette hozzá Bíró László. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!