Ne rajta csattanjon!

HN-információ
kovacs_hont_imreAmikor sorra jelentek meg a kereskedelmi csatornákon a zenei tehetségkutatók, még jó bulinak tűnt megnézni az első részeket. Mindenféle önjelölt pályatévesztett röhögtette magát, és jókat is röhögtünk rajtuk. Lelkiismeret-furdalás nélkül. Aztán jött az az időszak, amikor már a csatornák alkudoztak egymás között, hogy a fő műsoridőben ki dalolásszon, kivel s hogyan. A zsűriasztal mögül pedig eltűntek a Presser Gáborhoz hasonló óriások, és jött helyükbe bárki, aki megvásárolható volt. Ma már ott tartunk, hogy a bárkik mércéje is túl magas: most már szavazzon a nézőközönség. Nem baj, ha botfülűek, fahangúak vagyunk, sőt az emelt díjas SMS sem szükséges. Abszolút mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy valaki sztár legyen. Csíkszereda és egész Erdély az utóbbi hetekben a „sztárakadémiától” dübörgött. Tette mindezt csakis azért, mert egy csíkszeredai lány, Szőcs Reni már a legelején feliratkozott az esélyesek közé. Múlt szombaton lejárt a vetélkedő, és Reni megnyerte. (Amikor ezeket a sorokat írom, éppen a csíkszeredai közönségtalálkozóra készül.) Az eredmény nem aratott osztatlan sikert, sokan kikezdték a lányt, állítva, hogy nem ő volt a legjobb, kérdőre vonva azt is, hogy mit keres egy magyarországi vetélkedőben. Én pedig attól tartok, hogy tönkreteszünk egy éppen kibontakozó tehetséget. Az idei labdarúgó-Európa-bajnokság legszebb gólja a hivatalos nemzetközi szavazás szerint a Gera Zoltáné lett. Pedig mindenki tudja, hogy nem az övé volt a legszebb, de ez bolondításról szólt. A ’84-es Los Angeles-i olimpián a kommunista blokk országai – Románia kivételével – nem vettek részt. Azok a sportemberek, akik aranyat nyertek, legyintést érdemelnének a „hígabb” mezőny miatt? Függetlenül attól, hogy Reni volt a legjobb vagy sem, a sárdobálás előtt gondosan válasszuk ki a célpontot: ő érdemli a negatív kritikát, aki a legjobb formáját próbálta nyújtani, vagy pedig az a szánalmas kereskedelmi hozzáállás, amely nem törődik a szakmaisággal és a népbutításból él? Kovács Hont Imre




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!