Naskalat-túra

HN-információ
Február 26-án reggel 8-kor gyűltünk össze a már megszokott helyen, a Penny parkolójában. A névsorolvasást követően közel 30-an indultunk el Hidegség irányába. A Fatányéros panzió előtt és mellett lévő parkolóból, szállingózó hóhullásban indult neki a hegynek a nagy csapat. A lassan kígyózó sor ütemesen haladt a Kovás-patak völgyén a völgyfő irányába. A völgyfőben rövid szünet után az erdős részen áthaladva a csapat kiért a legelő szélére, ahol már érezhető volt a gerincet ostromló szelek ereje is. Rövid pihenő után a társaság a gerinc felé vette az irányt, majd felkészülve a csúszós, kipreparált, jeges terepre, nekivágott a gerincnek. A Kondra-kereszthez érve bevártuk a csapat lemaradt részét, majd rövid pihenő és tanakodás után úgy döntöttünk, hogy az erős szél ellenére is nekivágunk a csúcsnak. A teljes csapat elindult tehát a Szalamás-tető irányába. A jeges széltől óvva magunkat a gerinc alatt oldalaztunk a legmagasabb pont felé, viszonylag gyorsan feljutva a Szalamás-tetőre. A kereszt mellett tartott rövid pihenőt követően a csúcs felé vettük az irányt, ahol az éles szél magashegységi feelinget nyújtott az ott tartózkodó számára. A Naskalat 1552 méter magas csúcsán megejtett fotózást követően a déli, szélmentes nyeregben pihentünk és falatoztunk. Az étkezést követően a Kondra-keresztig mentünk vissza, innen a Szalamás-patak völgye felé vettük az irányt. A völgyfőben lejegesedett ösvény figyelmeztetett az alacsonyabb régiókban ránk váró viszonyokra. A kis kaszálóháznál tartott rövid szünetet követően értünk ki az erősen jeges útra, ahol komoly kihívás várt ránk, főként azokra, akik nem rendelkeztek csúszásgátló kampókkal. Számos, kisebb-nagyobb esést elszenvedve, néhol a fenekünkön közlekedve érkeztünk be a faluba, majd a főútra, s innen a panzió melletti parkolóba vettük az irányt. A panzió vendéglőjében kávé, sör, üdítő társaságában vettünk búcsút egymástól. A túra során 17,40 km-t és 852 méter szintkülönbséget győztünk le. Ezúton is gratulálok a résztvevőknek és további túrákon való részvételre buzdítom őket.

Kassay János, Csíkszereda



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!