borús égbolt
Nagytakarítás
Bár szeretem a telet, kicsit ráuntam. Pedig nem tartozom azok közé, akik ha meleg van, azt kifogásolják; ha hideg van, azzal van bajuk; ha szélcsend van, inkább szélfúvást szeretnének; ha süt a nap, esőért rimánkodnak; s ha esik az eső, napsütésre vágynak. Sajnos, mi emberek elhitettük önmagunkkal, hogy uraljuk a világot és uraljuk a természetet, így arra is jogot formálhatunk, hogy uraljuk az időjárást. Hál’ istennek még nem szabályozhatjuk egy hatalmas termosztáttal az időjárást, ugyanis gyakran még a szobahőmérsékleten sem tudunk közös nevezőre jutni a 2-3 személyes családon belül, így képzeljük el, milyen patáliát csapnánk, ha az időjárás-szabályozót kellene tekergetnünk. Holott minden jel arra vall, hogy nem vagyunk idegenek az időjárásban bekövetkezett változásoktól, a globális felmelegedés az emberi tevékenység következménye. Tehát szeretem a telet, csak éppen ráuntam, jólesik a tavaszi meleg, s jó látni, hogy a mindent eltakaró fehérség helyén megjelentek a zöld különböző árnyalatai, s egyre nagyobb teret hódít a fűzöld, s lassan a fák virágja, majd a lombok zöldje teszi teljessé a képet. De tudomásul veszem az időjárás szeszélyeit és igyekszem alkalmazkodni hozzá.
De miért is foglalkoznánk az időjárással, ha sokkal egyszerűbb, s valóban csak tőlünk függő dolgokkal sem tudunk megbirkózni? Például a természet tisztán tartásával. Pedig a természet csodálatos, képes önmagától megújulni, önmagát megújítani. De még a mindenható természet sem tud mit kezdeni a mérhetetlen mennyiségű szeméttel, amelyet felelőtlenül rázúdítunk. Minap a közösségi médiában láttam képeket a mezőn, erdőszélen, patakparton raktározott szemétről. Felháborító volt a látvány! Mást is felháborított, ugyanis másként nem fényképezte volna le és nem tette volna közszemlére a látottakat, s nem átallott volna turkálni a talált szemétben azzal a tudattal, hogy „mutasd a szemeted, s megmondom ki vagy”. Nos, nem volt nehéz dolga a kutakodónak, ugyanis számlákon, nyugtákon szerepelt a feltételezett szemetelő neve. Kíváncsi vagyok, hogy a környezetőrség lépett-e valamit? (Szórakoztató, mikor azt látom vagy hallom különböző médiatermékekben: környezetvédelmi őrség. Aki ezt írja, azt sugallja, hogy a természetvédelmet, s nem magát a természetet őrzik!)
Az emberek többsége tavasszal – vagy ha úgy tetszik: húsvétra várva – nagytakarítást végez a házban, az udvaron (vagy annak analógiájára a tömbház körül), megtisztítja környezetét. Jó volna, ha ez nem csupán a közvetlen környezetre és a közterületekre vonatkozna, hanem tágabb környezetünkre is: a már említett legelőkre, kaszálókra, patakpartokra, erdőszélekre. Ezzel a magatartással párhuzamosan növekszik a szelektív szemétgyűjtés, azaz a felelős hulladékgazdálkodás meggyőződéses híveinek száma.
Tehát a sok gondot okozó takarítást nem lehet és nem is kell megspórolni. Ha spórolni akarunk ezen a téren, inkább a szétszórt szemét mennyiségét csökkentsük, s akkor kevesebbet kell összeszedni. Mert kevesebb szemét bukkan elő tavasszal a tovatűnő – de hónapokig mindent eltakaró – fehér hó alól. Akkor a tavasz érkezése nagyobb örömmel fog eltölteni, s nem azon fogunk filozofálni, hogy miként tudnánk befolyásolni az időjárást, hanem azon, hogy miként örüljünk a csípős reggelnek, a déli napsütésnek, a szellőnek és a permetező esőnek.
Sarány István
