Nagyobb részvételre számít az EMNT

HN-információ
Idén is indít alkalmi buszjáratokat Marosvásárhelyre március 10-én, a Székely Szabadság Napján az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A buszok számát az érdeklődők számához igazítják, akik holnap 16 óráig jelezhetik részvételi szándékukat – jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon a két szervezet képviselői. Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke elmondta: az érdeklődők a Petőfi Sándor utca 7. szám alatt található csíkszeredai EMNT Demokráciaközpontban vagy te­lefonon a 0762–248683-as szá­mon jelentkezhetnek. Hozzáfűzte: a Székely Szabadság Napja jó alkalom arra, hogy a közösség megfelelő súllyal adjon hangot önrendelkezési igényének. Tiboldi László, az EMNT alelnöke ugyanakkor elmondta: arra számít, hogy ezúttal többen vesznek részt a megmozduláson, ugyanis ezúttal a rendezvény időpontja – azaz március 10. – hétvégére, szombatra esik. Tőke Ervin azt is szóvá tette: a Hargita megyei prefektus nem elégszik meg azzal, hogy eltávolították Csíkszereda főteréről a székely zászlót, az üresen maradt zászlórudat is szeretné eltávolítani, ezt jelezte is a városvezetésnek. Tőke szerint a prefektus akciója pszichológiai hadviselés a székelység ellen, amelyet pártpolitikától függetlenül folytat a mindenkori román hatalom. A Hargita Népe kérdésére Tiboldi László kifejtette: Hargita megyéből nemcsak Csíkszeredából, hanem Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról és Szentegyházáról is indít buszjáratokat a Székely Szabadság Napjára az EMNP és az EMNT. Kiss Előd-Gergely A cikk a Hargita Népe március 7-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!