tiszta égbolt
kevés felhő
szórványos felhőzet
Nagyapa, te ezt érted?
Oly korban élek én, amikor olyan szavakat mondogatok, oly magyar nyelvet beszélek naponta, amiből anyanyelvét ékesen beszélő nagyapám kukkot sem értene.
Neki még ablak, ajtó volt a házban, kapu a ház előtt, nem nyílászáró. A szejkei forrás vizét itta, nem hallott soha uniósról, amit meg lehet csapolni. Képeslapot, sürgönyt, levelet küldött a jó öreg, nem sms-t, e-mailt, faxot. Ha telefonálni akart, tárcsázott, nem nyomogatta, simogatta a készüléken a gombokat, neki a mobil még autót jelentett. Nagyapám nem tudta, hogy mi az a világháló, nem regisztrált, abban a korban élt, amikor még a kredencnek volt fiókja, abban tartott rendet úgy, hogy soha nem jelentkezett ki-be. Az egérrel sem keccintett jobbra, balra, görgetett fel s alá, kártékony állat volt az, amit elkapott a macska vagy elcsípett az egérfogó, nem holmi műanyag kütyü.
Nagyapa nem szelfizett. Ismerte a zongora klaviatúráját, az ő idejében mást jelentett a billentyűzet, és a lámpás tévének is képernyője volt, nem LCD monitorja. Nem lépett be a virtuális térbe csetelni, legfeljebb bement csevegni a valóságos szobába. Nagyapa nem tudta, mi az emotikon, így aztán soha nem küldött nekem cuki szmájlit, sem zokogó majmot, piros szívet szívén szorongató kiskutyát.
Az ételt nem mikróban melegítette, a ruháját nem automata mosógépbe dobta, nem centrifugázta, hanem kicsavarta, na ezt képzeld el, puszta kézzel! Az ebédet nem fotózta, nem posztolta, hálát adott érte a Fennvalónak, megköszönte nagymamának és mind megette.
Amit szeretett, nem lájkolta, nem imádta, nem okézta. Nem töltött fel és nem töltött le semmit, az ő idejében a felhőben nem tároltak információt, a hálóval halakat fogtak, lepkét.
Nagyapa a Révai Lexikont lapozta, nem guglizott, a számítógép őséről legfeljebb az elsőtől az utolsó betűig kiböngészett Élet és Tudományban olvasott. Nagyapáéknál nem volt ajcsi, nem volt kari, de volt kedves ajándék, illatos karácsony, és az ünnepi asztalt ünneplő ruhában, boldogan ültük körül. Nagyapám nem vívott közelharcot velünk a távirányítóért, nem nézett sorozatokat, nem ismerte Eszmeráldát és nem aggódott Szulejmánért. Jól érezte magát barátok közt, jóban, rosszban egyezett a szomszédokkal és hírből sem ismerte a hegyi dokit, aki visszatért.
Nagyapa nem szajkózta, hogy öko, bio, őstermelő, hagyományos és egészséges életmód, de friss zöldséget, gyümölcsöt, visító malacot, káráló tyúkot, tojást és még szalmakalapot, hajunkba szalagot is mindig a piacról vásárolt. Nem dugta orrunk elé a tabletet, hogy rajzfilmet bámuljunk, hanem térdére ültetett, vicces rablómeséket mondott, olvasott vagy versikét tanított. Nagyapáéknál a könyvespolcon nem dvd-k, cd-k sorakoztak, hanem aranyozott bőrbe kötött, becsben őrzött klasszikusok. Jókai, Arany, Mikszáth, Gárdonyi, Tamási, Nyirő, Kosztolányi, Passuth – csupa ma már nehezen értelmezhető, divatjamúlt irodalom.
Nagyapa esténként varázsszemes rádiót hallgatott, fekete-fehérben nézte a híreket, fanyar illatú újságot olvasott. Nagyapa sosem rohant, mindig volt ideje beszélgetni nagymamával, akinek nem mondta, hogy hepibörzdéj, kicsi szívem, hanem megölelte, és azt mondta neki, Isten éltessen, Juckó! Nagyapa nem bankolt, nem is volt bankkártyája, spórolt pénzét nem váltotta euróra, dollárra, és nem lett ideges attól, ha nem kapott kajabont.
Nagyapa megjárta a háborút, értékes volt neki az élet, bár sosem prédikálta ezt fennhangon. Nagyapa nem dobta kukába a kenyeret, az ételmaradékot, és ránk szólt, ha turkáltuk az ételt.
Turkálóba sem járt. Öltönyt, vasalt inget és nyakkendőt viselt, mindig elegáns volt, illatos, pedig akkoriban nem volt még oldszpájsz sem gárnié, sem egyéb, az izzadságot elfojtó trendi kemikália. Nagyapa nem volt allergiás a pollenre, a vegyszerekre, az ételízesítőre, csak a bunkóságra, de attól sem kapott kiütést, s a könnye is csak akkor folyt, ha kacagott a dőreségen.
Szerette a joghurtot, de soha nem hallott a bifiduszeszenziszről, az élőflórákról is bizonyára csinos hölgyek jutottak volna eszébe vagy József Attila szerelme, semmint a kilúgozott beleket karbantartó baktériumbanda. Nagyapa nem tudta, hogy nagymama modern asszony volt, aki kézműves háziszappannal sikálta patyolatra a ruhákat, levendulával űzte a molyokat, ecettel loccsantotta nyakon a konyhaasztalon, szőnyegen és WC-ülőkén garázdálkodó piszkos kis mikrobákat, szódával, lúggal, forró vízzel pusztította a makacs népség mind a 99+1 százalékát.
Nagyapa soha nem hallott az „eztveddmeg”reklámokról, nem köszönt hellót, csát, sziókát, nem olvasott e-bookot, nem volt okostelefonja, síkképernyős tévéje, méregdrága laptopja, titkos jelszava. Nagyapa soha nem lazult, hanem pihent, nem szkájpolt, meszendzserezett a távoli rokonokkal, és nem jelölt be ismeretleneket ismerősnek.
Nagyapa 42 éve elment. Ha valami nagy csoda folytán visszatérne odaátról az én okos Nagyapám, nagyon butának érezné magát ebben a hibbant Bábeltoronyban, alig-alig értené már, hogy mit hadarok. De ha visszajönne, levenném a polcról ajándékát, Benedek Elek Kék mesekönyvét, és megkérném, olvasson nekem. Nem kéne ahhoz tolmács, mindketten értenénk.
Minap, a magyar nyelv napján Nagyapámra gondoltam és az örökbe kapott, némán ellengő kék időben elkallódott szép és jó szavakra.
Lázár Emese
