Ne vegyék el a termelőktől a pénzt

HN-információ
ACOPA-COGECA, az unió mezőgazdasági termelőinek érdekvédelmi szervezete határozottan ellenzi az unió következő Közös Agrárpolitikája (KAP) költségvetésének tervezett megkurtítását. Thomas Magnusson, a szervezet elnöke a közelmúltban Günther Oettinger, az Európai Bizottság költségvetési biztosával folytatott tárgyaláson kifejtette, hogy az agrárkiadásoknak a jelenlegi szinten tartása létfontosságú az EU számára – írja a topagrar.com. A kilátásba helyezett csökkentés ugyanis nemcsak a Közösség agrártermelőinek megélhetését sodorja veszélybe, hanem az EU mezőgazdasági termelésének versenyképességét is erősen lerontja a konkurenciával szemben, akadályozva egyben a kitűzött környezetvédelmi és szociális célok teljesítését is. A tagországokban az agrártermelők jövedelme a legutóbbi négy évben mintegy 20 százalékkal csökkent, és jelenleg az EU átlagjövedelmének mindössze 40 százalékát teszi ki. Egy további csökkenés a termeléssel való tömeges felhagyást válthatná ki. Oettinger viszont a találkozón azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak jelenleg súlyos kihívásokkal kell szembenéznie, a KAP finanszírozása pedig rengeteg forrást emészt fel. A Brexit jelentős bevételkiesést jelent a Közösségnek, miközben a migráció, a közbiztonság és a terrorizmus elleni harc komoly költségnövelő tényező. A költségvetési biztos mindemellett el akarja kerülni, hogy a közös mezőgazdaság hátrányt szenvedjen, és reméli, hogy konstruktív megoldást sikerül találni.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!