Hirdetés

„Mongólia a történelmi nagy magyarország” feliratot függesztettek ki a román ultrák az Eb-selejtezőn

A Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtezőn egy Nagy-Románia-térképet is kifüggesztettek, illetve Koszovónak és a magyaroknak is „üzentek” a román ultrák.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 3 perc
„Mongólia a történelmi nagy magyarország” feliratot függesztettek ki a román ultrák az Eb-selejtezőn
Magyarellenes molinó a román fővárosban Fotó: Uniti sub tricolor/Facebook

Hiába a sportszerű szurkolásra való számtalan felhívás, a zárt kapus mérkőzéssel való fenyegetés, ahogy az várható volt, a román szurkolók kedd este is kiviselték magukat, ezúttal Bukarestben. Az Uniți sub tricolor, azaz a Trikolór alatt egyesülve nevű nacionalista ultracsoport már az első, Andorrában lezajlott Eb-selejtezőn is a magyarokat szidta, mi több, tiltott pirotechnikai eszközöket is bevetettek, majd jobb híján egymást kezdték püfölni, amiért a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) ellen, amelyen keresztül vásárolták a belépőket a román drukkerek.

A következő hazai találkozóra a zárt kapus mérkőzést elkerülendő a román szakszövetség számtalan felhívással fordult az ultrákhoz, sportszerű szurkolásra buzdítva őket, hiába: az első játékrész viszonylagos nyugalommal telt el a bukaresti Nemzeti Arénában kedd este, ám a Fehéroroszország elleni Eb-selejtező második félidejében az ultrák már nem türtőztették magukat, és – mondhatni, menetrendszerűen – a magyarokat kezdték szidalmazni a megszokott rigmusokkal.

A Puskás Arénában kifüggesztett Nagy-Magyarország-zászló miatt háborgó románok egy Moldovát is magába foglaló Nagy-Románia-térképet is kifüggesztettek, egy hatalmas molinó pedig Románia alkotmányának első bekezdését idézte, mely szerint „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam”.

Egy másik drapéria egy Mongólia-térképet ábrázolt, rajta a „Mongólia a történelmi nagy magyarország” angol nyelvű felirattal, de az ultrák a második világháborúban Fehéroroszország területén elhunyt román hadifoglyok méltó sírhelyeinek hiányát is számonkérték, ugyanakkor a szintén csoportellenfél Koszovónak a Szerbia elleni NATO-bombázások dátumával üzentek. Kevés hiányzott az újabb verekedéshez, a rendfenntartók idejében szétválasztották az egymásnak feszülő FCSB- és U Craiova-szurkolókat.

A román sportlapok egyébként egyöntetűen elítélték a nacionalista ultrák újabb megnyilvánulásait.

A találkozót Románia Stanciu (17.), Burca (19.), illetve Morozov (86.) góljával 2–1-re megnyerte, s ezzel két mérkőzés után százszázalékos, akárcsak az Izraelt 3–0-ra legyőző Svájc, míg Koszovó meglepetésre csak 1–1-et játszott hazai pályán Andorrával. A románok június 16-án Koszovóban, három nappal később Svájcban vendégszerepelnek.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!