Hirdetés

Módosul a jogszabály

HN-információ
Pénteken a kormány részéről sajtóközleményt hoztak nyilvánosságra, amelyben közlik, hogy aznap megalakult egy munkacsoport, amely arra hivatott, hogy megvizsgálja a fatömeg-ügyletek „lefagyása” okozta problémákat. A találkozón részt vettek a környezetvédelmi, erdészeti és vízügyi minisztérium, a gazdaságügyi minisztérium, a versenytanács és a Romsilva illetékes képviselői. A megbeszélések során megállapítást nyert, hogy a probléma mielőbbi megoldását a vonatkozó jogszabályozás, nevezetesen a 2015/924-es kormányhatározat módosítása jelentheti. (Ezzel a kormányhatározattal hagyták jóvá a köztulajdonban lévő fatömeg értékesítési szabályzatát.) A jogszabálymódosítást a szaktárca kezdeményezi, s ugyanakkor annak nyomán a Romsilva ügyvezető tanácsának is felül kell vizsgálnia a kikiáltási ár megállapítási mechanizmusát. Ezek szerint az sem kizárt, hogy már a kormány szerdai ülésén sor kerül az említett kormányhatározat egyes előírásainak a módosítására. Ettől függetlenül a kormányfő még csütörtökön elrendelte, hogy az ellenőrző testülete vizsgálja felül a Romsilva tevékenységét. Arra kíván választ találni, hogy az elmúlt két esztendő során a Romsilva keretében érvényt szereztek-e vagy sem az annak a megszervezésére és működésére vonatkozó jogszabályozásnak.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!