Modernizált középületek Kis- és Nagysolymoson
Korszerű, felújított kultúrházak állnak a helyiek rendelkezésére Kis- és Nagysolymoson, a Románandrásfalva községhez tartozó két településen pályázatból, önrész biztosításával újulhattak meg a közösségi épületek.
Felújítottak két kultúrházat Románandrásfalva községben, Kis- és Nagysolymoson is korszerűsítették az önkormányzati ingatlanokat. Nagy Lajos, Románandrásfalva polgármestere a Hargita Népének elmondta, a község mind az öt településén van kultúrotthon, és ezeket igyekeztek is rendben tartani, ám a Solymosok kultúrházaira ráfért a felújítás. A nagysolymosi létesítményt ugyan 2015-ben újrafödték, de mivel tetőszerkezeti problémák voltak, csak lemezzel borították, hogy ne legyen fölösleges súly rajta.
A két kultúrotthon felújítására az Országos Helyreállítási Tervnél (PNRR) pályázott sikeresen az önkormányzat, ám a korszerűsítéshez jelentős önrésszel kellett hozzájáruljon a község, ugyanis a pályázat az épületek energiahatékonysági modernizálását fedte le, a szerkezeti megerősítést saját költségvetésből kellett finanszírozni.
– A nagysolymosi kultúrház felújítása összesen 3,8, míg a kissolymosi 2,2 millió lejbe került
– közölte az elöljáró.
A beruházás részeként, Nagysolymoson szinte teljesen visszabontották az épületet, csak a négy fala állt, megerősítették a szerkezetét, tetőt cseréltek, szigetelték a falakat, nyílászárókat, padlót cseréltek, felújították az illemhelyeket, új fűtésrendszert, új villany- és vízhálózatot szereltek, valamint napelemet telepítettek az épületre. A kultúrházban nagyterem, kiszolgálóhelyiségek, iroda, raktár és mellékhelyiségek állnak a település lakóinak rendelkezésére, az emeleti részen pedig jelenleg iskolai osztályok is működnek, addig, amíg befejezik a kissolymosi iskola jelenleg is zajló felújítását.
A kissolymosi kultúrházban is a nagysolymosihoz hasonló munkákat végeztek el. Mivel ennek az épületnek egy része az 1800-as évek végén épült, majd később közmunkával toldottak újabb épületrészeket hozzá, ezért a szerkezet megóvása érdekében saját költségvetésből kellett elvégezze a község a kultúrotthon alábetonozását, körbefalazását és szigetelését. Az elkészült kissolymosi kultúrház is modern belső és külső térrel várja a település lakóit.
Nagy Lajos községvezető lapunknak elmondta: a két kultúrház korszerűsítése kevéssel több mint egy év alatt készült el. Bár nagyon sok utánajárást és odafigyelést igényelt a két beruházás, az eredmény magáért beszél, modern, a mai kor elvárásainak mindenben megfelelő, szép épületeket vehettek birtokba a helyiek a szeptember végi átadók után.
A községben tervben van még a románandrásfalvi és a hidegkúti kultúrház felújítása is – miután az újlakit önerőből korszerűsítette korábban a helyi önkormányzat –, ám ezekre finanszírozást keres a községvezetés – mondta a polgármester.
