Hirdetés

Mobiltelefonnal a nagyszülők és a digitális technológia kapcsolatáról

HN-információ
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Kara. Az idei verseny témája Nagyszüleink és a digitális technológia. [caption id="attachment_12822" align="aligncenter" width="620"]Sajtótájékoztatón jelentették be a vetélkedő megszervezését Fotó: Balázs Árpád Sajtótájékoztatón jelentették be a vetélkedő megszervezését Fotó: Balázs Árpád[/caption] Venczel József születésnapjának centenáriumára készülve, a Magyar Tudomány Ünnepével egybekötve 2013-ban tudományos konferenciát rendeztek, amellyel egyidejűleg, felvállalva a társadalomkutató azon törekvését, hogy a középiskolai ifjúságot is bekapcsolja a társadalomtudományi munkába, vetélkedőt is hirdettek a diákoknak, a nyertes csapat pedig a konferencián is bemutathatta kutatásának eredményeit – ismertette a vetélkedő kezdeteit Telegdy Balázs szociológus, a Sapientia – EMTE tanársegédje. A kezdeti sikert követően úgy ítélték meg, érdemes folytatni, így a tavaly Önkéntesség és kaláka címmel hirdettek versenyt, az idén pedig szintén egy olyan társadalmi problémára igyekeztek felhívni a diákok figyelmét, amely számukra is tapasztalati valóságot jelent, ezért választották a Nagyszüleink és a digitális technológia címet. Telegdy elmondta, míg az előző években tudományos kutatást kértek a diákoktól, idén kétfajta pályamunkával lehet jelentkezni: mobiltelefonnal készült rövidfilmmel vagy öt fotóból álló sorozattal, a filmet narrációval is el kell látniuk, a fotósorozat esetében pedig minden egyes fényképhez egy kb. 200 szavas szöveget szükséges írni. A vetélkedő kétfordulós – ismertette a részleteket –, az első fordulóban az október 16-i határidőig beérkező munkákból választják ki a nyolc továbbjutót, akik november 7-én mutatják majd be munkáikat Csíkszeredában. A bemutatót követően Venczel József munkásságát és a társadalomtudományi fogalmak ismeretét felmérő vetélkedőn mérik össze tudásukat a diákok, a győztes csapat tagjait pedig 1-1 táblagéppel jutalmazzák. Telegdy kitért arra, hogy a zsűrit rendszerint a szociológia tanszék egyik munkatársa, a legjobb harmadéves szociológushallgató, illetve egy, a témában jártas szakember alkotja. Tekintettel arra, hogy az idei kiírás fotó és rövidfilm elkészítését kéri, az idei partner a Hargita Megyei Kulturális Központ, a zsűri harmadik tagja pedig Ádám Gyula fotóművész lesz. A HMKK igazgatója, Ferencz Angéla kifejtette, a kulturális központnak stratégiai célja a Sa­pien­tiával való együttműködés, illetve a vetélkedő kiváló alkalom tehetségek felkutatására és felismerésére. Hozzátette, az utóbbi időszakban többször vettek részt olyan mozgalomban, akcióban, ami egy jól meghatározott témát, egy társadalmi kérdést próbált bevinni a köztudatba, illetve érzékennyé tenni a fiatal generációt a téma iránt, és úgy érzi, hogy az ilyen partnerségek csak szélesíteni tudják a palettát. Ádám Gyula fotóművész jónak tartja, hogy a mobiltelefon szerepel a kiírásban, amely egy új látásmódot, egy új dimenziót, kreativitást, szabadságot biztosít az alkotó számára és technikai tudást is igényel. Hangsúlyozta, hogy sok fiatal azért nem jelentkezik fotópályázatra, mert úgy véli, ahhoz profi gépre lenne szüksége, ugyanakkor kiemelte a kép és szöveg kapcsolatának fontosságát. A vetélkedőre kétfős csapatok jelentkezését várják. A pályamunkákat a kosaistvan@sapientia.siculorum.ro, valamint a telegdybalazs@sapientia.siculorum.ro címekre kell elküldeni. Háromszéki Eszter


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!