erős felhőzet
szórványos felhőzet
Mindent, érted
Mi mindent megtettünk érted. Mindent. Érted? Nem magunkért vágtunk bele a vállalkozásba, hanem azért, hogy legyen pénzünk, legyen házunk, szabaduljunk meg a tömbháztól, s a háromszobás nyomorúságtól, hogy ne kelljen szégyenkeznünk mások előtt. Mondod, hogy soha nem voltunk otthon, mindig estére értünk haza, s te egyedül voltál. Mégis mit gondolsz, magától ment az üzlet? Azért álltam be én a pult mögé, apád meg egész nap ki sem szállt az autóból, hogy amit egy alkalmazottnak fizetnénk, az is nekünk, neked – érted, fiam? – maradjon. Szerinted a telekvásár mellett miből jutott sítáborra, új mobilra, menő cuccokra, és a nagy képernyős plazmatévére? Ugye, neked is jó, hogy vannak? És keresztapádék se mondhatják már, hogy „nektek még nincs?” „nektek még csak ez van?”
Azt mondod, hogy ami ezután jött, még rosszabb volt? És nekem? Hogy apád megelégelte a lótást-futást, és nem értette meg, hogy haladni kell előre, elszerencsétlenkedte a dolgokat, s csődbe ment a cég, az nekem nem volt rossz? Miközben már pirosban állt a házunk, benne ugyebár neked is saját fürdőszoba, külön szoba, szauna az alagsorban, hogy ne kelljen a menő osztálytársaid előtt szégyenkezned, ha majd hozzánk jönnek, de még az albérletben nyomorogtunk, s elfogyott a pénz? Szerinted nekem nagy kedvem volt kimenni Németországba hagymát szedni? De valamiből kellett folytatni az építkezést, és te is pénzbe kerülsz, fiam!
Igen, nagyanyádra hagytunk. S akkor mi van? Minket is a nagyszülők neveltek falun annak idején. De hetente egyszer felhívtunk fiam, pedig minden cent számít, s te alig akartál beszélni! Akkor kivel van a baj?
Hogy egyszer sem voltunk nyaralni? Együtt? Miért nem várod ki türelemmel, hogy legyen meg a ház, és valamit újból indítsunk el itthon? Majd aztán mehetünk mi is. Most könnyen jár a szád a nyaralásért, de majd később a fejünkhöz vágod, hogy anyámék semmit nem hagytak rám, mert eltengerezték a pénzt. Hogy te nem így gondolod? Pedig meg fogod érteni, hogy haladni kell, fiam. Egyszer ez a fontos az életben. Majd utána jöhetnek az élvezetek.
Hogy már nem is érdekel az egész? S akkor én a semmiért gebedtem meg? Nem elég a magam baja, még apádat is egyfolytában noszogatnom, lökdösnöm kell előre? Nehogy már te is azzal gyere, hogy pihenés is kell. Majd pihenhetünk eleget vén korunkban, s a koporsóban. Na, látod? Éppen hogy itt van a lényeg: nem mindegy, hogy akkor majd hol pihensz: a saját házadban-e?
Nem érdekel? Eleged van? Mi, hogy már nem tudunk semmit egymásról? Hogy a barátod anyja többet törődik veled, mint a saját szüleid? Tudod te egyáltalán, hogy mit beszélsz? De nekik mijük van? És neked? Hogy szoktatok dumálni a konyhában, miközben vacsorát készít az a Márta? Na, aztán, nem is fognak soha kiköltözni a blokkból, ha van ilyesmire ideje, s még másokat is etet…
Hogy én nem törődök veled? Hát miből fizetjük a magánóráidat? Ki küldött haza ezer eurót, amikor az új gördeszkáddal elestél, s eltörted a lábad? Persze, nem tudtalak meglátogatni, hát hogy jöjjek haza, hagyjam ott azt a német családot, akik olyan jól fizetnek? De hívtalak, és nem vetted fel a telefont… Amit szintén én küldtem, ugye?
Na, tudod mit, engem sem érdekel ez a sok panasz. Panaszkodj a haverod anyjának, a tiedet meg becsüld meg! Mert mi mindent megtettünk érted. Mindent. Érted?
Asztalos Ágnes
web.jpg)
